Eltűnt énekesnők nyomában: Lisa Middelhauve
2017. május 02. írta: Sarok Bettina

Eltűnt énekesnők nyomában: Lisa Middelhauve

2012-promo-pictures-lisa-middelhauve-31859529-720-479.jpg

Lisa 1980. november 28-án született a németországi Bielefeld-ben, Lisa Schaphaus néven. Amióta az eszét tudja, életének szerves részét képezi a zene, így már  három évesen zongorázni tanult, továbbá nyolc évig hegedűn is játszott. 13 évesen kezdett el saját dalokat írni. néhány hónappal később pedig  abbahagyta a hegedülést, és helyette klasszikus, opera-énekleckéket kezdett venni. Több kórusban is énekelt, mielőtt elhatározta, hogy felhagy a klasszikus énekleckékkel, ugyanis  elmondása szerint a hangja kezdett túl operássá válni, ő viszont szerette volna a hangját  a „magáévá” formálni.

A Xandria előtt főként csak klasszikus zenével szerepelt színpadon. Aztán 2000-ben Marco (Heubaum) megkérdezte tőle, hogy szeretne-e csatlakozni a Xandriához. Mivel az énekesnőnek akkoriban nagyon kevés ideje volt, nem nagyon akart együttesben énekelni, de amikor meghallotta a Xandria dalait, azonnal beléjük szeretett.

Ezért a legjobb formáját igyekezett nyújtani, és végül őt választották a csapat frontasszonyának. Nyolc éven át erősítette őket ezen a poszton, 2008-ban azonban valami megváltozott. Mindannyian nehéz időket éltek meg a Xandriával kapcsolatban, s mivel közülük Lisa volt az, aki szeretett nagy döntéseket meghozni, így végül ő változtatott a dolgok állásán azzal, hogy kilépett.

Nehéz volt ez az egész nekem, és a srácoknak is, de büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megmaradnunk közeli barátoknak. Mindig támogatni fogom ezt a csapatot, és tudom, hogy ők is támogatni fognak engem, bármilyen zenekarról vagy karrierről legyen szó.

-Árulta el kilépése kapcsán az énekesnő.

xandria.jpg

Érdekesség, hogy az énekesi poszton egyik barátnője, Kerstin Bischof követte, akivel közös dalt is terveztek. Kerstin viszont személyes okokra hivatkozva elhagyta az együttest, így a 2010-es évben ismét Lisa állt a mikrofon mögött, egészen Manuel Kraller érkezéséig.

A német vokalista ezek után vendégeskedett a francia Whyzdom zenekarban is, majd elkezdett dolgozni első szólólemezén is, melyben teljes egészében megmutathatja sokszínűségét. Korábban néhány dalt már be is mutatott a rajongóknak, ám a készülő lemezéről egyelőre még semmit sem tudni.

További érdekesség, hogy Lisa azon énekesnők közé tartozik, akik a hörgést is alkalmazzák énekükben, - ez egyébként néhány Xandria-dalban is hallható.

süti beállítások módosítása