Metál-dalok - avagy így adják elő a kollégák - II. rész
2017. május 13. írta: Sarok Bettina

Metál-dalok - avagy így adják elő a kollégák - II. rész

page.jpg

The Evil That Men Do - Iron Maiden

A Bruce Dickinson vezette csapat egyik nagy sikerű dalát az évek során számos zenekar bújtatta már új köntösbe, ilyen többek között a Floor Jansen vezette After Forever, a legendás német Powerwolf, az egykori Rhapsody Of Fire-frontember, Fabio Lione, és még sorolhatnánk azon előadók létszámát, akik feldolgozták a már emígyis csodálatos dalt.

Für Immer - Warlock/Doro

1984-ben jelent meg a Doro Pesch vezette formáció Triuph And Agony névre keresztelt stúdióalbuma, melyen helyet kapott e jeles üzenettel rendelkező dal. Miután a csapat feloszlott a német énekesnő az évek folyamán újra felvette a nótát, ám ezúttal nem gitár, hanem szimfonikus zenekar kíséretében. A dalt azóta a csatametálos Sabaton zenekar is feldolgozta, és be kell valljuk: nem kis sikerrel.

Battery - Metallica

A metálzene nagyjai is bőven jeleskednek olyan nagy sikernek örvendő szerzeményekkel, melyeket a kollégák előszeretettel vettek kölcsön egy saját verzió elkészítése ügyében. Így tett többek között a finn Ensiferum zenekar, akik saját bevallásuk szerint hatalmas rajongói a James Hetfield vezette alakulatnak - különösen az együttes korábbi frontembere, Jari Mäenpää. A dalt egyébként olyan csapatok formálták még mint az Apocalyptica, vagy az accapellás Van Canto.

Primo Victoria - Sabaton

A csatákat megéneklő formáció méltán lehet büszke munkásságára, hiszen nincs hozzájuk fogható zenekar. A Joakim Brodén vezette svéd katonák számtalanszor dolgozták már fel saját kedvenceik dalát, és mivel természetesen nekik is akadnak a szakmán belül rajongóik, így legnépszerűbb daluk, a Primo Victoria terítékre is került néhánynál. A nótát olyan formációk dolgoták fel, mint az imént is említett Van Canto - Joakimmal kiegészülve -, de az új gitárosuk, a Tommy Johansson vezette ReinXeed is elkészítette saját változatát - még mielőtt Tommy csatlakozott volna a Sabatonhoz.

Twilight Of The Thunder God - Amon Amarth

A viking metál nagyjai a legmegfelelőbb, de fogalmazhatnánk úgyis, hogy a legnagyobb kíhívással rendelkező zenekar azok számára, akik nemcsak kedvelik azt, amit Johan Hegg és társai csinálnak, hanem mintegy próbatételként feldolgozzák dalaikat, - ami valljuk be őszintén: nem tartogat magában semmi féle nehézséget. Igen ám, csak a furcsaság kulcsa egészen egyszerűen a hangzásban rejlik; Johann Hegg jellegzetes, és nem mellesleg utánozhatatlan viking hörgését mindenki nagyon kedveli, hiszen ez teszi hitelessé dalaikat. A Sabaton  mégis megpróbálta tiszta vizekre eveztetni Thor rövid történetét, és az őszintét megvallva, egészen jó munkát végeztek. A dalból természetesen nem űzték el teljes egészében a hörgést, amit Peter Tägtgren kölcsönzött.

  •  Cikksorozatunk előző részéhez kattints ide!

 

 

 

 

süti beállítások módosítása