Bemutatta új énekesét a Van Canto
2017. augusztus 22. írta: Sarok Bettina

Bemutatta új énekesét a Van Canto

van_canto_2017.jpg

A 2006-ban alakult a capella csapat az utóbbi időben egy kisebb szünetet tartott, mivel Inga Scharf énekesnő az év elején adott életet kislányának, Joannának. Legutóbbi lemezük egyébként tavaly került az üzletek polcaira, Voices Of Fire címen. A formáció nemrégiben közölte rajongótáborával, hogy tizenegy év közös zenélés után, az énekes, Dennis Schunke (Sly) úgy döntött: kilép az együttesből.

A Facebookon megosztott posztból, kiderült, hogy tagok barátságban váltak el egymástól, Sly döntése pedig csupán személyes. Az énekes köszönetet mondott a rajongóknak az elmúlt 10 évért, továbbá közölte, hogy nincs kizárva az, hogy vendégként részt vegyen a banda jövőjében - természetesen, ha az ideje is úgy engedi.

photo.jpg

A zenekar egyébként már dolgozik legújabb stúdiólemezén, a napokban pedig egy rövid video keretein belül mutatták be Dennis utódját, "Hagent". Az új srác, a Voice Number Seven című dal keretein belül mutatta meg hangi adottságait. Mindezeken felül, a  közleményből kiderült az is, hogy minden bizonnyal a jövő év elején a fanok már a kezükben is tarthatják a Van Canto legújabb nagylemezét, melynek megjelenését egy hosszas turné fog követni.

 

süti beállítások módosítása