Érdekes tényekről vallott Simone Simons!
2020. április 20. írta: Sarok Bettina

Érdekes tényekről vallott Simone Simons!

Jelenleg is gőzerőkkel készül az Epica vadonatúj albuma, amit az elsődleges tervek szerint, idén nyáron jelenített volna meg a holland formáció. A csapat már az utolsó simításokat végzi, a frontember viszont egy, a közelmúltban adott nyilatkozatából kiderült, hogy a koronavírus-járványnak…

Vicky Psarakis nem érzi kötelességének, hogy elnézést kérjen Alissa White-Gluztól
2019. december 20. írta: Sarok Bettina

Vicky Psarakis nem érzi kötelességének, hogy elnézést kérjen Alissa White-Gluztól

Néhány hónapja indult el a lavina, miszerint Alissa White-Gluz olyannyira unatkozik, hogy folyamatosan tönkre próbálja tenni az általa is alapított The Agonistet - állítja utódja, Vicky Psarakis. A görög származású énekesnő rendesen kitálalt a médiában, majd ezt követően már-már hadat üzent…

Vicky Psarakis nyitott lenne egy Alissa White-Gluzzal folytatott beszélgetésre
2019. november 30. írta: Sarok Bettina

Vicky Psarakis nyitott lenne egy Alissa White-Gluzzal folytatott beszélgetésre

Néhány hónapja zúdította a világra azon álláspontját a The Agonist énekesnője, miszerint elődje, Alissa White-Gluz folyamatosan keresztbe kíván tenni a zenekarnak. Az énekesnő többször is nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, így többek között azt állította, miszerint Orphans című lemezük is az Arch…

Alissa White-Gluz: „Szeretném felvenni a kapcsolatot Vickyvel"
2019. szeptember 11. írta: Sarok Bettina

Alissa White-Gluz: „Szeretném felvenni a kapcsolatot Vickyvel"

Nemrégiben robbant fel a metálzenei sajtó, ugyanis a The Agonist énekesnője, Vicky Psarakis több ízben is komoly vádakkal illette elődjét, Alissa White-Gluzt. A görög származású pacsirta azt állítította, hogy Alissa folyamatosan megpróbált ártani a formációnak, - többek között ő tehet arról is, hogy…

Anette Olzon nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyszer Tarjával duettezzen
2019. szeptember 07. írta: Sarok Bettina

Anette Olzon nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyszer Tarjával duettezzen

Anette Olzon 2006-ban vállalt magára egy kőkemény bátorságpróbát a világgal szemben, ugyanis ő is versenybe szállt azért, hogy a Nightwish frontasszonya legyen. A jelentkezőknek természetesen kicsit sem volt könnyű dolga, hiszen a 2005-ben távozó Tarja Turunent bizony lehetetlen pótolni - legalábbis…

Metálmamik - avagy énekesnők, akik a munka mellett főállású anyukák
2017. július 19. írta: Sarok Bettina

Metálmamik - avagy énekesnők, akik a munka mellett főállású anyukák

 Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor elérkezettnek látja az időt arra, hogy gyereket vállaljon - munkától függetlenül. Így vannak ezzel kedvenceink is, legújabb cikkünkben pedig elhoztunk nektek néhány anyukát, akik nemcsak abban jók, hogy kiállnak a színpadra és lenyomnak egy kiadós…

süti beállítások módosítása