Tarja: „Ha féltem volna, akkor soha nem énekeltem volna a Nightwish demóján"
2019. augusztus 31. írta: Sarok Bettina

Tarja: „Ha féltem volna, akkor soha nem énekeltem volna a Nightwish demóján"

background_inte_raw_11_itr.jpg

A minap került boltokba a finn énekesnő újdonsága, a méltán nagy népszerűségnek örvendő In The Raw. A vokalistától megtudhattuk, hogy a dalok egytől egyig személyes tapasztalatok nyomán építkeztek és váltak kerek egésszé. Azt sem titkolta el továbbá, hogy egyes nóták számtalan fájdalom árán kerültek papírra, ahogy azt sem, hogy ezúttal egy igen kemény lemezt sikerült összehoznia.

Elmondása szerint, az In The Raw készületei kísértetiesen hasonlítottak a Nightwish 2004-es megjelenésű Once lemezéhez, hiszen az volt a formáció legsikeresebb alkotása - s ez a mai napig is így van. Tarja már számtalanszor szót ejtett újdonságáról, s most ezt újfent megtette, ugyanis egy igen őszinte interjú keretein belül vallott magáról a kiadványról, de nem volt rest válaszolni az egykori zenekarával kapcsolatos kérdésekre sem...

A zene révén mesélek el történeteket azokról a dolgokról, amik velem, vagy a hozzám közel álló emberekkel történt, mint például a családom. A zene az a hely, ahol már évek óta élek.. minden benne van. A dalszövegeimet úgy próbálom alakítani, hogy az emberek esetleg magukra ismerjenek bennük, és elmondhassák a saját történetüket. Azt akarom, hogy a dalaim különlegesek legyenek a számukra.

- kezdte, majd szót ejtett a múlt évi, a zenét illető válságáról, amikor is annyira kimerült, hogy képtelen volt dalokat írni, s már-már azt gondolta, hogy nem tudja időben befejezni az új albumát.

tarja_in-the-raw_digital_1.png

A fájdalom nagy része ahhoz köthető, hogy nagyon kimerültem, és azt hittem, hogy ettől soha nem szabadulok meg. Mindig mindenben maximálisan odatettem magam, amikor csináltam valamit, de meg kellett tanulnom, hogyan küzdjem le azt, hogy mindig tökéletesen megfeleljek. A Silent Masquerade-et volt a legnehezebb megírni, mivel az egyik családtagom tragédiájával kapcsolatos. Mindig is tudtam, hogy nehéz lesz majd élőben elénekelni. Amikor az egészet befejeztük és meghallottam, sírtam mint egy csecsemő!

- vallotta, majd szó esett a klasszikus zene és a metál kapcsolatáról.

Soha nem volt harc számomra egyszerre foglalkozni a metállal és a kalsszikus zenével. Olyan rég óta csinálom már, hogy mostanában, amikor klasszikus fellépéseim vannak, még a metálos gyerekek is eljönnek és elvezik azt. Jó dolog megtörni a határokat. Soha nem féltem a stílusok keveredésétől. Ha féltem volna, akkor soha nem énekeltem volna a Nightwish első demóján.

- ecsetelte.

thnw_acct4893.jpg

Tudom, hogy sok rajongó szeretné, ha történne valami, de ez nagyon messze van. Személy szerint, én nem látom esélyét annak, hogy történjen velünk bármi is. Marco később érkezett a zenekarba, ő nem volt ott a legelején, ő mindig is az a srác volt, akihez közel álltam. Én és Tuomas hosszú ideje nem találkoztunk. De kapcsolatba kerültünk egymással. Ez nem rossz. A múltat már nem változtathatjuk meg. A jövőt viszont igen.

- magyarázta, abból adódóan, hogy a Marco Hietalával adott közös fellépése ad e- bármi reményt arra, hogy egyszer esetleg visszatérjen a  Nightwish-be, akár egy dal, egy turné, vagy egy korong erejéig.

  • Az eredeti cikket ide kattintva tudod elolvasni!
süti beállítások módosítása