Cristina Scabbia kifakadt! Keményen beszólt a világnak az énekesnő!
2019. október 19. írta: Sarok Bettina

Cristina Scabbia kifakadt! Keményen beszólt a világnak az énekesnő!

gettyimages-907346948-2048x2048.jpg

Október 11-én debütált nagy sikerrel a Lacuna Coil várva-várt nagylemeze, a Black Anima. A formáció többször is kijelentette, miszerint meglepő korongnak lehetünk majd fültanúi, hiszen ezúttal a legutóbbinál is jobban bekeményítettek. A változatosra sikeredett lemezzel jelenleg is járják a világot, ám eközben sem múlhat el piallanat úgy, hogy egy-egy tagot ne kapnának mikrofonvégre.

Ez most sem történt másként, ugyanis Cristina Scabbia énekesnő ezúttal is rendesen kifakadt a világ "idiótáira", mondandóját pedig kicsit sem vette finom formára, hanem sokkal inkább a hozzá méltó módon velősen beszólt. Az olasz pacsirta egyébként is ismert arról, hogy őszintén kinyilvánítja véleményét, még ha az esetleg sokaknak nem is tetszik. Cristina egyébként nem először fakad ki egyes témák kapcsán, s ilyenkor persze nem is fogja vissza magát, hanem keményen odaszól.

Ezúttal arról árulkodott, miszerint sokan képtelen felfogni, hogy számára a zene és a turné nem csupán egy hobbi, hanem egy hivatás, ami mellé elkötelezte magát:

Nem tudsz harcolni a zene illegálisan történő megosztása ellen. Mindössze annyit szeretnék, ha az emberek kicsit nagyobb tisztelettel lennének a zene iránt. Az elején ez nagyon nehéz volt. Emlékszem, amikor azt mondtam az embereknek, hogy énekesnő vagyok egy együttesben, ők azonnal úgy reagáltak, hogy « oké, de mi a rendes munkád?» , mire én azt feleltem, hogy « ez a munkám, és, hogy tulajdonképpen körbeutazom a világot. Mi a zenéből élünk. »  Ettől függetlenül sokan azt gondolják, hogy a zene és a turné csupán hobbi. A legtöbb művésznek talán valóban, de nekünk nem - nekünk ez az életünk.

- fogalmazott, majd ezt követően arról is beszélt, hogy egyáltalán nem szívleli, ha illegálisan kerül ki egy-egy nóta az internetre:

Azért történik meg, hogy kiszivárognak a dalok, mert néhány fasz - mert azok - nem tartja tiszteletben az előadókat, hanem csak simán felteszi a netre az albumokat és a dalokat, mintha az egy darab semmi lenne, pedig minden kiadvány magában hordozza az előadó szívét.

-hangzik el, cseppet sem udvariasan.

süti beállítások módosítása