Előkelő helyeken a Lacuna Coil új lemeze!
2019. október 23. írta: Sarok Bettina

Előkelő helyeken a Lacuna Coil új lemeze!

73038744_542628473215932_5291519703941263230_n.jpg

Október 11-én robbant a világra a Lacuna Coil vadonatúj albuma, a Black Anima. Az olasz zenekar valóban kitett magáért, hiszen többször is kijelentették, miszerint az újdonság teljes egészében a Delirium jegyében készül, ám még a 2016-os megjelenésű lemeznél is keményebb és sötétebb lesz, mitöbb sokakat meglep majd.

Hogy mi igaz mindebből, az a fent is említett dátum alatt kiderült, hiszen ígéreteik beigazolódtak, ugyanis valóban egy igen pörgős, rendesen átgondolt dalcsokor tárult a hallgatóság elé, melyben sok-sok meglepő dolog történik - aki esetleg még nem hallgatta meg, annak nem ártana bepótolni lemaradását.

Miután számos, kritikus, rajongó, és mi magunk is meggyőződést nyertünk afelől, hogy Cristina Scabbiáék bizony mindent belraktak az új albumba, már csak idő kérdése volt, hogy az mikor is keríti hatalmába a lejátszási listákat.

Mint az néhány órája kiderült, csupán néhány hetet kellett erre várni, ugyanis a srácok ma közösségi-oldalaikon keresztül tudatták a nagyérdeművel, miszerint a Black Anima sebesen veret felfelé, hiszen egyes országokban egészen a harmadik helyig menetelt, de egyébként is igen előkelő helyeken foglal helyet, melyekről már csak felfelé ívelhet.

73385853_199187684443307_7180355404254182185_n.jpg

süti beállítások módosítása