Anette Olzon soha nem kíván visszatérni a Nightwish-be!
2019. november 17. írta: Sarok Bettina

Anette Olzon soha nem kíván visszatérni a Nightwish-be!

gettyimages-160328529-2048x2048.jpg

Anette Olzon köztudottan 2007-ben vált a Nightwish frontasszonyává, miután a zenekar férfi tagjai a legaljasabb módon intettek búcsút az egyik alapítóként is jegyzett Tarja Turunennek. Nettie élete legnehezebb feladatát vállalta magára azzal, hogy átvette a mikrofont, hiszen évekig finn elődje árnyékában állt színpadra.

A svéd vokalista mindösszesen két lemezt ( Dark Passion Play - 2007, Imaginaerum - 2011) készített a finnekkel, amikor kísérteties módon, 2012. októbere a második Nightwish-énekesnő távozásától volt hangos. Sokáig ment a sárdobálás a felek között, hiszen Anette nem tágított azon nyilatkozatától, miszerint azért kényszerült távozni a formációból, mivel állapotos volt harmadik gyermekével, ebből adódóan pedig folyamatos rosszullétek gyötörték. 

Állítólag a vokalista egyet értett azzal, hogy valaki helyettesítse őt a fellépéseken, ám amikor szembesült azzal, hogy az a valaki Floor Jansen lesz, hamar változott a terv. Végtére is, az énekesnő később újabb interjút adott, melyben elmondta, nem történt közös megegyezés társaival, tehát nem ő volt az, aki kezdeményezte a válást, ugyanis elmondása szerint, ugyanúgy kirúgták őt is, ahogyan egykoron Tarját.

Viták merültek fel a helyettesítés kapcsán. Először úgy voltam vele, hogy » oké rendben« , de amikor megemlítették Floort, határozottan nemet mondtam. Nem tartottam jó ötletnek, hiszen pontosan tudtam, hogy mi lesz ennek a következménye. Tudtam, hogy a rajongók imádni fogják Floort, mivel ő metálénekesnő én meg popénekesnő vagyok...csak megakartam tartani a munkám.

-magyarázta korábban.

62cabba4056e4426933edb1bd9e2dadf.jpg

Az ex-Nightwish-énekesnőket mostanság egyre inkább bombázzák a Nightwish-be való visszatérés kérdése kapcsán, a válaszok persze nagyon eltérőek, hiszen, amíg Tarja nem ellenezné a dolgot, addig Anette erősen tiltakozik:

Nem, soha. Vannak dolgok, amiket meg kéne tenniük, de ők még mindig nem tették meg. Annyira rosszul bántak velem, hogy sajnálom, de az, amit és ahogyan tettek, annak alapján azt kell mondanom, hogy erre semmi esélyt nem látok.

-vallotta.

Vidámabb vizekre evezve, természetesen szóba került a The Dark Element közelmúltban debütált második nagylemeze, a Songs The Night Sings, amiről a dalos pacsirta el is árult némi érdekességet. 

Jani az alkotó, minden dalt ő készít, majd elküldi nekem a demókat és a dalszövegeket. Ennek az albumnak az esetében viszont megkért, hogy küldjek neki néhány dalszöveget, - ezek közül néhányat ki is választott többek között a Pills On A Pillowhoz. Ezúttal be lettem vonva a kreatívabb folyamatba is.

- magyarázta. 

Az előző albumon nem változtattam sok mindenen, hiszen Jani elmondta, hogy ő hogyan is képzelte el a dolgokat. Most már jobban bízik bennem. Tiszteletben tartjuk egymást. Most már ismeri a hangom, de mégis voltak aggályai egyes dolgokkal kapcsolatban ,mint például » meg tudja csinálni? « »Ez műkdik az ő hangjával?« Voltaképp, amikor megkapta a végeredményt, akkor tudatosult benne, hogy »igen, ez működött!«

-fejezte.

70843923_668297176993587_122915741895626558_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://metalworld19.blog.hu/api/trackback/id/tr7715310568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.