Noise címmel érkezik a Nightwish első kislemeze - kukkants bele a hozzá készült kisfilmbe!
2020. január 20. írta: Sarok Bettina

Noise címmel érkezik a Nightwish első kislemeze - kukkants bele a hozzá készült kisfilmbe!

mxq7upu.jpg

Nagy a pörgés jelenleg a Nightwish háza táján, különösen azóta, hogy a zenekar bejelentette, miszerint a pletykák igazak, valóban április 10-én jelenik meg kilencedik nagylemezük. A Human. :II: Nature elnevezésű kiadványról egyébként már teljes egészében lehullott a lepel, mitöbb kiderült az is, hogy a várva-várt kisfilmjükre sem kell már sokat várni, ugyanis február elején kerül majd publikálásra.

Tuomas Holopainen és csapatának újdonsága már most vegyes fogadtatásban részesült, sőt, már azzal is meg lettek vádolva, miszerint néhány ötletet lazán eltulajdonítottak eredeti frontasszonyuktól - már, ami az album borítóját illeti. A nagyérdemű persze továbbra is tűkön ülve várja, mi sült ki ezúttal Tuomas mesteri kobakjából, amire Stobe Harju rendező rá is tett még egy rakás lapáttal, ugyanis közösségi-oldalain megosztott egy néhány mosodperces részletet a Noise című számhoz készült kisfilmből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

sᴛᴏʙᴇ ʜᴀʀᴊᴜ (@stobeharju) által megosztott bejegyzés,

Tuomas egy finn lapnak részletesebben is beszámolt arról, mi mindent szeretnének közvetíteni a korong által, emellett azt is elmesélte, miért döntöttek úgy, hogy a Noise egy különleges képi világot kap, okostelefonokkal, meg egy rakás selfie-vel.

A technológia szükségszerű, hiszen nélküle szinte már semmi sem sikerül.

- gondol ezzel arra, hogy manapság már az internet uralja a világot.

noname00000000000000000.jpg

A technológia azonban semmiképp sem mesteri, hiszen sokkal inkább a rabszolgájává válsz.

- tette hozzá, mondván, hogy a Noise pontosan az emberek technológiához fűződő függéségéről szól.

És, hogy mi az album üzenete?

Jó érzés lenne néhány jó hírt csepegtetni egy-két rossz közé. Lehet, hogy hatalmas tévhitünk van az emberiségről, és a bolygónk állapotáról is.

- magyarázta, közvetítve azt, miszerint a teljes lemez az optimizmus köré épül, de az emberiség jólléte is fő mozgatója a tételeknek. 

Ha mindez nem volna elég, mintegy érdekesség gyanánt azt is megtudhattuk, miszerint Floor Jansen énekesnőnek kicsit sem volt könnyű dolga a dalok feléneklésénél, továbbá arra is fény derült, meddig képzeli el a nagyfőnök a Nightwish működésé:

A Nightwish történtete mindaddig folytatódik, amig a zenének értelme van. 24 év telt el, és én boldogan tekintek vissza erre a 24 évre. Szerintem, jó lenne még 2040-ben is kiadni egy nagylemezt.

-vallotta.

39-6326855e2367796eddf0.jpg

süti beállítások módosítása