Így énekelnek ReVampet a Jansen-nővérek!
2020. január 24. írta: Sarok Bettina

Így énekelnek ReVampet a Jansen-nővérek!

37503938226_42973bfec5_h_1.jpg

Igen sokszor beszámoltunk már arról, miszerint ebben az évben többször is szólókoncertet ad majd Floor Jansen, kinek karrierjén igen nagyot dobott a Beste Zangersben való szereplése. Az énekesnő többször is kihangsúlyozta, miszerint nagyon különleges fellépéseknek nézünk elébe, hiszen több, mint húsz éves karrierjét kívánja egy csokorba válogatni. 

Ahogyan azt ő is kijelentette, valóban munkássága gyöngyszemei foglaltak helyet a repertoárjában, így bőven voltak After Forever-, ReVamp-, és Northward-dalok is egyaránt. Ha mindez nem volna elég, néhány olyan Nightwish-tétel is elhangzott, amihez Floornak konkrétan az ég világon semmi köze, ám felfoghatjuk az egészet úgy is, hogy amolyan személyes kedvencekként szuperáltak. (És még mielőtt valaki megörülne, vagy jobbik esetben megijedne, nem-nem, hála az atyaúristennek még csak véletlenül sem énekelt Ghost Love Score-t!)

A vokalista több premierrel is készült az est folyamán, így többek között néhány Northward-szerzemény, illetve a Nightwish Our Decades In The Sunja is elhangzott. Floornak egyúttal sikerült erőt is vennie magán, ebből adódóan újfent előadta az After Forever Strong című dalát, amit köztudottan akkoriban írt, amikor édesanyja beteg lett. Elmondása szerint mindig is egy kihívás volt élőben énekelni a dalt, ami ezúttal sem volt másként, ugyanis az énekesnő könnyekben tört ki a nóta végén.

Ami viszont holt biztos azaz, hogy Floor és az Energize Me kapcsolata még soha nem volt ennél bombasztikusabb! Az egykori After Forever-frontasszony vagy ezerszer előadta már a szerzeményt, ám ilyen jól még soha az életben nem hangzott!!!

Szerencsére vendégekben sem volt hiány, így szerencsére újfent színpadot robbantottak a Jansen-lányok! Floor és Irene ismét egy  hatalmas duettben bontakoztak ki, választásuk pedig ezúttal a Wolf And Dogra esett, ami a ReVamp utolsó albumán kapott helyet. 

noname0000.jpg  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása