Dal-és klippremier: Amaranthe & Angela Gossow - Do Or Die
2020. február 14. írta: Sarok Bettina

Dal-és klippremier: Amaranthe & Angela Gossow - Do Or Die

noname_6.jpg

Többször is beszámoltunk már arról, miszerint idén tervezi boltokba küldeni vadonatúj kiadványát,a  svéd/dán tagokat számláló Amaranthe. A zenekar egyébként egy csomó újdonságon átesett az elmúlt időszakban, többek között bejelentették, hogy új menedzserük Angela Gossow lett, akit a nagyérdemű az Arch Enemy frontjáról ismerhet.

Ezt követően azt is örömmel tudatták, miszerint kiadót is váltottak, tehát ezentúl a Nuclear Blast lemezkiadó gondozásában indulnak útnak újdonságaik. Mindezeket megkoronázva,a  napokban értesítették a fanatikusokat, miszerint ideje felkészülni a jó hírekre, melynek egyike egy vadonatúj nóta a Do Or Die lesz. 

Az Elize Ryd, illetve Nils Molin vezette brigád a mai napra datálta a szerzemény debütálását, ami igen különleges lett, ujgyanis egy duett bontakozik ki általa Elize és Angela Gossow tolmácsolásában! A német vokalista most először ragadott mikrofont azóta, hogy személyes okokra hivatkozva 2014-ben lemondott az Arch Enemyben betöltött posztjáról. 

A nótának és a hozzá készült kisfilmnek pedig igen komoly üzenete van, ami nem meglepő módon már többeket is megihletett, mintegy felhívás gyanánt. 

 Íme!

A bejegyzés trackback címe:

https://metalworld19.blog.hu/api/trackback/id/tr8815474292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.