Amaranthe: Augusztusban új album, hamarosan dalpremier!
2020. május 29. írta: Sarok Bettina

Amaranthe: Augusztusban új album, hamarosan dalpremier!

49416447398_6290911b0c_k.jpg

Hónapok óta nyílt titok, miszerint idén tölti fel a lemezboltok polcait a svéd/dán tagok kovácsolta Amaranthe hatodik nagylemeze, ami a 2018-as megjelenésű Helix utódja. Az immáron a Nuclear Blast lemezkiadó gondozásában debütáló újdonság már büszkélkedhet egy előfutárral, a Do Or Die című szám képében, melynek különlegessége abban rejlik, hogy ez volt az első alkalom, hogy Angela Gossow újra mikrofont ragadott 2014-es visszavonulását követően.

A csapat néhány hete jelentette be a nagyszerű hírt, miszerint hivatalosan is végleges formát öltöttek a szerzemények - ezzel végeredményt adva kemény munkájuknak. A napokban azonban további jó hírek érkeztek, ugyanis elárulták, miszerint újdonságuk a nyár végén, napra pontosan augusztus 28-án kerül majd forgalomba, elmondásuk szerint pedig még soha nem készítettek ennél fantasztikusabb korongot.

A hatodik nagylemezünk teljes egészében elkészült! Néhány, a zenében tevékenykedő szakember és a sajtó képviselői lehetőséget kaptak arra, hogy meghallgassák legújabb művünket, a visszajelzések pedig lenyűgözőek voltak.

- olvasható közleményükben. A napokban azonban arra is fényt derítettek, hogy már javában forognak a kamerák a további kisfilmekhez, ami nem mást jelent mint azt, hogy hamarosan újabb tételt kívánnak megismertetni a célközönséggel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Amaranthe (@amarantheofficial) által megosztott bejegyzés,

süti beállítások módosítása