Hallgasd meg nálunk a Powerwolf vadonatúj válogatásalbumát - premier!
2020. július 03. írta: Sarok Bettina

Hallgasd meg nálunk a Powerwolf vadonatúj válogatásalbumát - premier!

powerwolf2020band0.jpg

Hónapok óta köztudott tény, miszerint nagy robbanással készül piacra törni a Powerwolf. A német farkasok ugyanis egy két részes válogatásalbumot küldtek a boltok polcaira, melyek telis-tele vannak a legnagyobb farkas-himnuszokkal.

Első ízben, a tavaly megjelent Kiss Of The Kobra King című daluk felújított változata adott okot arra, hogy meginduljon a szóbeszéd egy esetleges újdonság kapcsán, majd néhány hónapja napvilágot látott a hivatalos bejelentés is. A srácok kiadványa a Best Of The Blessed elnevezést kapta, tartalma pedig mindösszesen tizenhat számból tevődik össze - ezek közül hét teljesen új köntösbe burkolva.

Márciusban lehettünk fültanúi a klasszikusnak tekinthető Werewolves Of Armenia című szám vadonatúj változatának, mely nóta egy dalszöveges kisfilm kíséretében hódított újfent világot - nem kis sikerrel maga mögött. A mai napon azonban végre a teljes lemez elérhetővé vált, így végre elénk tárul, hogyan muzsikál új hangzásával a We Drink Your Blood, a Sanctified with Dynamite, vagy a Resurrection by Erection, ami szintén himnusz-szerű szerzemény.

Utóbbi olyannyira közönségkedvenc, hogy a csapat kapva az alkalmon el is készíttetett hozzá egy igen látványos dalszöveges klipet, ami már meg is tekinthető Dorn Attiláék, valamint a Napalm Records lemezkiadó hivatalos YouTube-csatornáján.

Íme!

 A kiadvány második fele egy koncertlemez lett, amit The Live Sacrament elnevezésen népszerűsítenek, az egyedi tervezésű borítója alatt pedig összesen tizennégy dal sorakozik fel. Ezek közül jelent meg a közelmúltban a formáció legújabb élőfelvételes kisfilmje, ami a Sanctified With Dynamite-hoz készült.

Az elhangzó tételek mindegyike a 2018-as Wolfsnächte-turné során kerültek rögzítésre, napjainkban pedig vagy vigaszt nyújtanak, vagy sokkal inkább könnyeket csalnak a szemeinkbe, hiszen nagyon úgy fest, hogy a 2020-as évet koncertek nélkül kell lezárni az emberiségnek.

Jó hír azonban, hogy 2021 ismét a Powerwolf éve lesz, hiszen a német falka lázasan készíti nyolcadik nagylemezét, melynek felvételeit az idei év végére ütemezték. Matthew Greywolf elmondása szerint, már most nagyon izgalmas dolgokat készítettek, amiből minden tekintetben egy erőteljes kiadvány fog kirajzolódni, és ami egy teljesen új fejezetet nyit majd a Powerwolf történelmében.

süti beállítások módosítása