Máris itt az év első szerzeménye! Premier: Mägo de Oz, La Pegatina - Tu madre es una cabra
2021. január 01. írta: Sarok Bettina

Máris itt az év első szerzeménye! Premier: Mägo de Oz, La Pegatina - Tu madre es una cabra

mago-de-oz-tu-madre-es-una-cabra.jpeg

Április 9-én tölti fel a lemezboltok polcait a spanyol formáció vadonatúj nagylemeze, ami a Bandera Negra elnevezést kapta. Mint kiderült, a csapat teljes titokban rögzítette a kiadványt, tekintettel a pandémia okozta helyzetre. A szóban forgó korong egyébként mindösszesen tizennégy nótát sorakoztat fel, a napokban pedig az a hír is felröppent, miszerint a Mägo de Oz korábbi énekese, José Andréa tiszteletét teszi majd az egyik szerzeményben.

Nem is olyan rég került bemutatásra az első kislemezes daluk, a választás pedig az El Cervezo (El árbol de la birra) című számukra esett, amihez egyébként egy különleges, animációs kisfilm is készült, magával a dalszöveggel kiegészülve. A közelmúltban újabb kislemez érkezését jelentették be, ami a Tu Madre Es Una Cabra címet viseli és a La Pegatina közreműködésével került rögzítésre.

Az újdonság debütálását mára, tehát 2021 első napjára datálták, a srácok pedig nem is vesztegették az idejüket, ugyanis nem sokkal éjfél után már elérhetővé is vált a tétel, amihez egy kisfilmet is forgattak.

Íme!

 A lemez dallistája:

1. La isla del las siete calaveras
2. Al abordaje
3. Resacosix en Pandemia
4. No te fallaré
5. La dama del mar
6. El aplauso herido
7. Tu Madre Es Una Cabra
8. Guerra y paz
9. El Cervezo (El árbol de la birra)
10. Abrazos que curan
11. Quiero que apagues mi luz
12. La vida pirata
13. Bandera Negra
14. Después de la tormenta

bandera-cuadrado.jpg

süti beállítások módosítása