Alissa White-Gluz kitálalt
2017. április 16. írta: Sarok Bettina

Alissa White-Gluz kitálalt

tumblr_nuxswnkvtw1u8ec96o1_500.jpg

Az Arch Enemy énekesnője a Blabbermouth nevezetű lapnak nyíltan beszélt a The Agonistből való kirúgásáról, ami abból adódott, hogy átvette Angela Gossow helyét az Arch Enemy frontján. A kaméleon hajú szépség elárulta, hogy ez a tett az eddigi legborzalmasabb árulás, amiben valaha is része volt, majd hozzá tette, hogy egykori társai még arra sem méltóak, hogy a jövőben szóbaálljon velük.

Alissa 2005-től volt a The Agonist énekesnője, a kirúgás viszont váratlanul érte őt, hiszen ő mind két zenekart egyszerre szerette volna vezényelni, sőt kirugását megelőzően arról számolt be közösségi-oldalain, hogy már dolgozik a legújabb lemezen is, amit végül nem volt esélye befejezni, ugyanis a srácok bejelentették: a továbbiakban nem kívánnak vele együtt dolgozni. Nem sokkal később pedig már arról is tudomást szerzett, hogy a The Agonist már meg is találta új énekesnőjét Vicky Psarakis személyében, aki addig csak feldolgozásokat készített.

Amikor 2013-ban Angela és Michael megkérdezték tőlem, hogy, szeretnék-e csatlakozni hozzájuk, akkor azt is megkérdeztem tőlük, hogy folytathatom-e a munkám a saját zenekaromban, és ők azt mondták, hogy igen mivel azt akarták, hogy boldog legyek és egy olyan menetrendet állítottak volna össze, melyben mind két zenekarban helyt tudok állni.Abban az időben a Kamelottal is sok időt töltöttem, de ott csak vendég énekes vagyok. A Kamelotban helyettesíteni tudtak, hogy az Arch Enemyre és a saját bandámra is egyaránt tudjak koncentrálni, ugyanis a csapatot a kisbamámként szerettem, felépítettem a zenekart, kitaláltam a nevet, megterveztem a logót és a fotózásokért is én feleltem..... Tudod ez volt a zenekarom.

-árulta el csalódottan a 31 éves vokalista.

agonist-the-4fdf49c794f70.jpg

Egy titoktartási szerződést írtam alá, tehát nem mondhattam meg a srácoknak, hogy melyik is az a zenekar, melyhez csatlakozom, csak annyit mondhattam, hogy még egy zenekarom lesz, amit mindannyian szeretünk és amellyel mindig is turnézni szerettünk volna. A srácok persze azt hitték, hogy ez a banda  a Nightwish, és nagyon nem örültek a hírnek. Ezek után a fiúk kész tények elé állítottak, tehát nem volt választásom: vagy magamtól lépek ki, vagy ők rúgnak ki.

- nyilatkozta Alissa, aki mindeközben a Kamelottal is folyamatosan dolgozott, valamint 2012-ben egy fellépés erejéig a Nightwish-ben is énekelt, Elize Ryddel karöltve.

Miután megtudtam, hogy a többiek nem kívánnak tovább velem dolgozni, írni akartam a főnökségnek, a lemezkiadónknak, de nem fértem hozzá egyik fiókomhoz sem (e-mail,Facebook,Twitter, stb). Miután sikerült beszélnem a Century Mediaban tevékenykedő emberekkel, azt mondták, hogy az egykori csapatom azt mondta nekik, hogy önszántamból léptem ki, és nem értettem semmit, hiszen sosem hagynám el a saját zenekarom, amit én alapítottam... Ekkor szinte az egész életem megsemmisült.

- vallotta White-Gluz, aki azt is elmondta, hogy egy véletlen üzenetláncnak köszönhetően tudta meg, hogy már megvan az utódja, továbbá azt is elárulta, hogy viták támadtak afelől is, hogy vegán életmódot folytat és természetesen nagy állatvédő hírében áll, ezekről pedig nem volt rest egy-egy dalt írni. Alissa azóta felhőtlenül a boldog az Arch Enemy frontasszonyaként, ám ahhoz továbbra is tartja magát, hogy egykori kollégáit messziről elkerüli.

17342882_1579861692048708_115645225300761437_n.jpg

süti beállítások módosítása