Nightwish: 20 éve imádjuk a Wishmastert!
2020. május 08. írta: Sarok Bettina

Nightwish: 20 éve imádjuk a Wishmastert!

6a7c3ce311680a0719d3bfd8974804c2_700x700x1.jpg

2000. májusát írtak a naptárak, amikor boltokba került a finn formáció harmadik nagylemeze, a Wishmaster. A korong hamar túlszárnyalta 1998-as megjelenésű elődjét, bár a csapat első, Angels Fall First című lemezéhez viszonyítva, az Oceanborn volt a legelső mérföldkő, amit megléptek.

A Wishmaster nagyon rövid időn belül vált a finn listák első helyezettjévé, mely eredményt hetekig birtokolta, miközben bearanyozódott. Akkoriban a német Rock Hard Magazine-nál a hónap lemezévé lett kikiáltva, olyan neves csapatokat maguk mögé utasítva mint az Iron Maiden vagy a Bon Jovi.

A szóban forgó lemeznek köszönhetően, Tarja Turunen és csapata megállíthatatlanná vált, olyannyira, hogy szerencsét próbáltak az Eurovíziós Dalfesztivált megelőző finn selejtezőn is. Választásuk a Sleepwalker című számra esett, mellyel igen szép eredményt, pontosabban a második helyet zsebelték be, emellett a közönségszavazást is egyaránt ők nyerték. 

A kiadvány dallistája tizenkét dalból tevődik össze, melyek mindegyikét más-más hozzátevő inspirálta. A The Kinslayert például a Columbine középiskolában történő mészárlás ihlette. A Wanderlust, a névadó Wishmaster, illetve a  több részből felépülő FantasMic pedig egyaránt a fantasy-világát véli bemutatni.

Az ezredfordulót uraló korong máig nagy becsben van tartva, ugyanis a kritikusok napjainkban is a Wishmstert tartják a 2000-ben debütált nagylemezek egyik legjobbjának. Tartalmára valóban nincs panasz, hiszen olyan csodák sorakoznak fel rajta, mint a She Is My Sin, a Deep Silent Complete, a fergetegesen pörgős Crownless, és többek között a már fent is említettek.

A Wishmaster a mai napon újfent mérföldkövet lépett a ranglétrán, ugyanis ma, azaz május 8-án van polcokra kerülésének huszadik évfordulója! Érdekesség, hogy ennek a lemeznek a turnéja során került rögzítésre a Nightwish első DVD-je is, ami From Wishes To Eternity elnevezésen, 2001-ben hódította meg a célközönség kegyeit. Ez volt a legutolsó kiadvány, amin még Sami Vänskä csapott a basszusgitár húrjai közé, ugyanis helyét 2002-ben hivatalosan Marco Hietala vette át.

wm_180.jpg

A Wishmaster dallistája:

  • She Is My Sin
  • The Kinslayer
  • Come Cover Me
  • Wanderlust
  • Two for Tragedy
  • Wishmaster
  • Bare Grace Misery
  • Crownless
  • Deep Silent Complete
  • Dead Boy's Poem
  • FantasMic
  • Sleepwalker

 

süti beállítások módosítása