Aggódnak a Xandria-rajongók - hová tűnt a zenekar?
2019. szeptember 19. írta: Sarok Bettina

Aggódnak a Xandria-rajongók - hová tűnt a zenekar?

3718_photo.jpg

Pályafutása során, a Xandria már jó pár énekesnőt elfogyaszott, ám kétség sem fér ahhoz, hogy az elmúlt években igen sikeres korongokat tettek le az asztalra - kezdve a 2012-es megjelenésű Neverworld's Endel. A német illetőségű csapat azonban az elmúlt időszakban botrányoktól volt hangos, hiszen távozott köreikből Dianne van Giersbergen, aki a későbbiekben félelmet nem ismerve teregette ki a szennyest.

Miután döntésének miértjére ország-világ előtt hangot adott, sok évnyi hallgatás után elődje, Manuela Kraller is felbátorodott, majd ő is hosszas monológban tárta a világ elé, hogy ő miért lépett ki egykoron a zenekarból. Ebből később újabb lavina lett, hiszen nem sokkal később Lisa Middelhauve is megszólalt, aki utódjaival ellentétben nem ócsárolta, hanem sokkal inkább a szárnyai alá vette a Xandriát és annak férfi tagjait, mondván, a zenekar még mindig az ő felnőtt gyermeke, aki már nem vele él.

Az esetek következtében a srácok is posztoltak néhány sort, majd bejelentették, hogy ők bizony nem adják fel, így csatasorba állították Aeva Maurelle-t, akivel végig vitték a turnét, és akivel az idén is színpadra álltak a leszerződtetett fesztiválokon. Az énekesnő egyébként felettébb boldog a brigád társaságában, sőt, alig várja, hogy együtt léphessenek fel, ám arról továbbra sincs rendelkezésre álló információ, hogy hivatalos tagja-e a zenekarnak, vagy sem.

A formáció azonban már egy jó ideje nem hallat magáról, rajongóik pedig már el is kezdtek pánikolni afelől, hogy esetleg ennyi év után besokkaltak, - és bár még nem nyilvánították ki nyilvánosan -, és esetleg feloszlanak. Egyesek szerint karrierjük halott ügy, mások szerint viszont új lemezen dolgoznak, amit vélhetően Aevával kívánnak rögzíteni.

 

süti beállítások módosítása