A mai napon hosszas várakozás ért véget, hiszen végre a boltok polcaira került a The Agonist vadonatúj albuma, az Orphans. A korongot mindösszesen három dal (In Vertigo, Burn it All Down, As One We Survive) vezette fel, de mindezek mellett, időnként kisebb részleteket is megosztottak a többi nótából. 

Vicky Psarakis nemrégiben mesélt bővebben a kiadványról, így többek között megtudhattuk, hogy miért pont az Orphansra esett a választásuk, mint az album névadója, de azt is elmondta, hogy szerinte ezzel a koronggal hűek maradtak önmagukhoz. Mondjuk ebben nem is tévedett akkorát, hiszen konkrétan az első hangnál leesik, hogy The Agonisttel van dolgod, főleg annak, aki igen jártas a zenekar múltjában....

Méltán adta magát a kérdés, hogy ha az első három dal annyira ott van, hogy már nagyon váratós a lemez, akkor vajon milyen lehet a többi?  Hát hasonló.... Mondjuk, ha most spontán kéne egy olyan dalt mondani, ami tényleg annyira megfogott, hogy azt is tudom milyen címen fut, akkor kapásból a Blood as My Guide-ot emelném ki, ami azért is különleges, mert Vicky a saját anyanyalvén, tehát görögül is dalolászik benne, ami azért jó nagyot dob a nótán.

Nem szeretnék kitérni külön-külön a tíz dalra, hiszen mindegyiknek megvan a maga piros pontja, és bár szívesen kiemelnék még egy-két tételt, inkább még sem. Azt vszont mindenképp meg kell említeni, hogy Vicky hatalmas hangokat tol szerzeményről szerzeményre, és bár időnként kicsit túlerölteti magát, azért abban is van mit szeretni, sőt, néha keresgélni kellett az állam, annyira leesett.

Tény, hogy hangilag sokat változott az Eye of Providence óta, ami ugyebár az első vele készült TA-album volt, és bár a Five! az úgy ahogy van kimaradt, az Orphans most valamiért nagyon érdekelt. Ha például valakinek erős ébredési ingere van olyan reggel 8 és 9 között annak mindenképp azt ajánlom, hogy ezzel az albummal kezdje a napot és minden okés lesz....nekem bejött, na jó nem fér fel a reggeli kávéval, de bemelegítésnek megteszi.

Az Orphans nemcsak észhez téríti az embereket, de mintegy bizonyíték arra, hogy immár évek óta működik egy sikeres zenekar egy mégsikeresebb Alissa White-Gluz nélkül is, akit ezek után vétek lenne visszasírni - mindazok ellenére is, hogy ő volt az alapköve az egésznek.

Mivel lassan kezdek kifogyni a szövegelésből (és már egy másik lemez gondolatai körvonalazódnak a fejemben) itt az ideje a kőkemény albumpremiernek.

Íme!