Eltűnt énekesnők nyomában: Manuela Kraller
2017. március 15. írta: Sarok Bettina

Eltűnt énekesnők nyomában: Manuela Kraller

xandria_2012_4.jpg

Manuela  Kraller 1981. augusztus 01-én született, a németországi Ainringben. Ő egy lírai, szoprán énekesnő. Elég későn, 23-évesen fedezte fel tehetségét, majd ezt követően több kórusban is szerepelt. Karrierjét a Nagor Mar nevezetű együttesben kezdte, ahol a dalokat is többnyire ő szerezte. Ezekután az egyik szoprán énekese volt a szimfonikus metált előadó Haggard zenei csoportban.

A  nagyérdemű viszont csak később, 2010-ben ismerte meg igazán a nevét, amikoris csatlakozott a szimfonukus metált játszó, német Xandria zenekarhoz. Manu 2010-től 2013-ig volt a formáció énekesnője, és mindösszesen egy nagylemezt készítettek, ami Neverworld's End címmel, 2011-ben jelent meg. 2012-ben pedig piacra dobták a lemezről kimásolt Valentine című kislemezt, mely dalhoz kisfilm is készült.

2013.októberében kilépett a Xandriából az okból, hogy azt szeretné ha karrierjét más utak öveznék, és egyúttal új utat szeretne járni,-  a saját zenei útját. Ugyancsak ebben az évben jelentette be,hogy duettezni fog az  Amberian Dawn ex-énekesnőjével, - az ugyancsak szoprán hangú -  Heidi Parviainennel, aki új zenekarával, a Dark Sarah-val újult erővel tért vissza a rivaldafénybe.

Ezt követően a Voices of Destiny zenekarral is készített egy közös dalt, majd 2016-ban ismételten énekelt a Dark Sarah legújabb nagylemezén. Mindezeken túl, ismeretes, hogy a vokalista nem szeretne felhagyni az énekléssel, így évek óta szorgosan dolgozik szólókarrierjén, ám mindezek ellenére, már évek óta nem hallani felőle semmit.

 

süti beállítások módosítása