Öt metalzenekar, ami túl korán feladta - II. rész
2017. április 25. írta: Sarok Bettina

Öt metalzenekar, ami túl korán feladta - II. rész

505dc826f4a81103f63f35a9ad172cd1.jpg

After Forever

Az együttes 1995-ben alakult Apocalypse néven Hollandiában. Ekkor a zenekar  egy death-metal cover bandaként volt számon tartva, ehhez híven egy, a hörgésért felelős férfi énekessel nyomultak.

1997-ben csatlakozott hozzájuk Floor Jansen énekesnő, akinek érkezése gyorsan megváltoztatta a zenekar addigi stílusát, és áttértek a szimfonikus metalra, bár a hörgéssel továbbra is kiegészítették a dalokat. Két évvel később felvették az After Forever nevet, amelyet két demó is megerősített: az  Ephemeral és a Wings of Illusion. Egy évre rá már az első lemezük is a boltok polcaira került, amely a Prison Of Desire elnevezést kapta. A lemezen a szintén holland Within Temptation zenekar frontasszonya, Sharon Den Adel is közreműködött a Beyond Me című szerzeményben.

2001-ben debütált a második lemezük, Decipher néven, amely az utolsó lemez volt a zenekar alapítójával, a gitárért, és a hörgésért felelős Mark Jansennel. Az első két lemez néhány dala leginkább az arab zenére és nemzetiségre asszociál, ezért sokan muszlim zeneként említik azon szerzeményeket.

afph1.jpg

2003-ban a zenekar kiadott egy EP-t és egy DVD-t is Exordium néven, melyet egy évvel később követett az Invisible Circles nevezetű album. A következő évben ismét stúdióba vonultak, és még abban az évben meg is érkezett a  Remagine névre keresztelt krongjuk.

2006-ban Mea Culpa néven dobtak piacra egy anyagot, amely A és B oldalból állt, valamint néhány dal újrafelvett változatát tartalmazta. Érdekesség, hogy a lemezen szereplő  Face Your Demons című dalban Marco Hietala (Nightwish, Tarot, ex-Sinergy) is közreműködött.

2007 április 23-án megjelent a saját magukról elnevezett ötödik After Forever-lemez, amely az eddigi legsikeresebb korongja lett a holland csapatnak – különösen az Energize Me című dal lett népszerű, melyet az énekesnő a mai napig szívesen vesz elő ReVamp nevezetű zenekarával adott koncertjein.

Mindezen sikerek ellenére a csapat 2008-ban bejelentette, hogy kisebb szünetet kényszerülnek tartani, az énekesnő kiégése (lelki kimerültsége) következtében, majd 2009-ben azzal a szomorú hírrel kellett szembesülniük a rajongóknak, hogy az After Forever véglegesen is feloszlott, így mindenki más utakon folytatja tovább a zenélést.

afterforever_1.jpg

Norther

A finn zenekar 1996-ban alakult a finnországi Espoo-ban. Legelső anyaguk a Warlord nevezetű demó volt, majd ezt követően lázasan elkezdtek dolgozni első korongjukon. Két évvel később debütált a Dreams of Endless War nevezetű lemez, amely a finn lemezlisták 17. helyén foglalt helyet.

Egy évvel később jelent meg a Mirror of Madness című album, amely az első lemezt egy picivel lekörözve a 11. helyig surrant fel a sikerlistákon. Ez nagy lehetőség volt a Petri Lindroos-vezette zenekar számára, ugyanis turnézni indultak az akkor már híres Dimmu Borgir, valamint a Hypocrisy zenekarok társaságában.

2004-ben jelent meg a  Death Unlimited című album, amely szintén a 17. helyen nyitott hazájukban. Egy évvel később kisebb turnézás közepette megjelenítették a Solution7 nevezetű EP-t, amely egészen az ötödik helyen végzett a zenéslistákon. Eközben Petri Lindoos hivatalosan is a folk/viking metalt játszó Ensiferum zenekar frontembere lett.

n233486.jpg

2006-ban debütált a Till Death Unites Us lemez, amely tartva a szerencsét a zenekar számára, a hatodik helyen nyitott a listákon. Még ugyanebben az évben a zenekar Frozen Angel című szerzeménye, a V2: Dead Angel (Halott Angyal) című finn film betétdala lett, sőt a zenekar valóságos sztárstátuszra tett szert, ugyanis ők is szerepet kaptak a filmben. 

Kisebb EP-k kiadása után a zenekar csak 2008-ban jelentkezett nagylemezzel, amely mindössze az N elnevezést kapta, és amely az utolsó lemez volt a csapat frontemberével. Petri Lindroost 2009-ben szólították fel a távozásra, mivel emondásuk szerint nem tudott volna kellőképpen helyt állni két zenekarban. Az ő helyét az ex-Imperanon-frontember, Aleksi Sihvonen vette át, akivel 2011-ben jelent meg az első, és egyben utolsó Norther-lemez, a Circle Regenerated. 2012-ben a csapat hivatalosan is bejelentette, hogy nem folytatják tovább a zenélést.

nphoto.jpg

Sinergy

A finn zenekart 1997-ben alapította az amerikai származású Kimberly Goss énekesnő, aki ezt megelőzően a Dimmu Borgirban szólaltatta meg a billentyűket. Nem sokkal később csatlakozott hozzá Jesper Strömblad gitáros, Sharlee D'Angelo (Arch Enemy, Mercyful Fate) basszeros, a dobokért felelős Ronny Milianowicz, és az akkor még ismeretlen gitáros Alexi Laiho ( Children of Bodom). 

Miután a csapat teljessé vált, hamar elkezdtek dolgozni első stúdiólemezükön, amely 1999-ben jelent meg, Beware the Heavens címmel. A korong igen nagy sikert aratott Európa-szerte, ám ezt a sikert beárnyékolta némi tagcsere. Csatlakozott  a zenekarhoz gitárosi posztra Roope Latvala (Stone, ex-Children Of Bodom), a basszusgitárosi és énekesi poszta Marco Hietala (Nightwish,Tarot) került, az új ütős pedig Tonmi Lillman lett. Ez a felállás rögzítette 2000-ben a To Hell and Back nevezetű lemezt.

sinergy_12662.jpg

Miután a lemez a boltok polcaira került a zenekar a Nightwish-sel indult közös turnéra, melynek keretein belül a finn zenekar első DVD-jét rögzítette, From Wishes to Eternity néven. A DVD-n a Sinergy tagjai is részt vettek, ugyanis az egyik koncerten a Nightwish tagjaiként léptek színpadra, és szórakoztatták a közönséget. Ez igen ironikus, mivel 2002-ben Marco vette át Sami Vänskä helyét az akkor még Tarja Turunen-vezette együttesben, melynek következtében Hietala elhagyta a Sinegyt.

Ugyanebben az évben a srácok új lemezzel jelentkeztek, amely a Suicide By My Side elnevezést kapta, és amely az új tagokkal, Janne Parvianinen dobossal és Lauri Porra basszusgitárossal a fedélzeten készült el. A finn ötös a legerősebb albumát tudhatta magáénak, majd egy hosszú turné után ismét stúdióba vonultak az új album munkálatai miatt.

A negyedik Sinergy-album 2004-ben jelent volna meg, Sins of the Past címen, ám a csapat közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a lemezt nem jelentetik meg, így bejelentették feloszlásukat. Kimberly Goss énekesnő egy 2011-es interjújában elárulta, hogy bármikor készen állna az újrakezdéshez.

sinergy_12668.png

ArthemesiA

Az ArthemesiA 1994-ben alakult Finnországban. A csapat a black metal és melodic death metal stílusban játszott, dalaikban pedig a filozófiát, a sátánizmust, a természet szeretetét, és a mágiát éltették. 

Külön érdekesség a banda részéről, hogy más zenekarokhoz hasonlóan ők is használtak arcfestéket, valamint senki sem a saját nevét használta a zenekarban, hanem mindenkinek megvolt a saját sátáni beceneve. További érdekesség, hogy Jari Jukka-Pekkával és Oliverrel már Ensiferumban is együtt zenélt, Kaijal pedig a Wintersunban – ez utóbbinak a kezdetekben Oliver is a tagja volt.

old8.jpg

A zenekar az 1994-es megalakulásakor a Celestial Agony nevet viselte, és csak később váltottak az Arthemesiára. 1998-ban jelent meg az első demójuk, melyet a következő felállás rögzített: Valtias Mustatuuli ének, és Routa gitáros. Ezek után csatlakozott a srácokhoz, Jari Arbaal Mäenpää gitáros, Jukka-Pekka Miettinen basszeros, és Oliver Fokin dobos. 1999-ben egy újabb demót készítettek, amely a The Archaic Dreamer elenevezést kapta.

A teljes felállású csapat első lemeze, a Devs-Iratvs 2001-ben jelent meg. 2002-ben a srácok ismét a stúdióba szegődtek, és egy újabb demót készítettek, Promon 02AB néven. Mindezek után nem sokat hallattak magukról, de 2006-ban kiadták a ShamaNatahS – Promo 2006ab nevezetű EP-t.

Egy évvel később semmivel sem nyújtottak többet a rajongóknak, ugyanis a várva várt lemezt egy újabb demó előzte meg, amely a The Hyperion Elements névre hallgatott. Ismét egy kisebb szünet következett – egészen 2009-ig amikor is végre megjelent a második lemezük is a.O.a néven. A fogadtatása nem volt kielégítő, így a csapat 2010-ben hivatalosan is bejelentette feloszlását. 

arthemesia_14.jpg

Warlock

A csapat 1982-ben alakult a németországi Düsseldorfban: Doro Pesch énekesnővel, Michael Bastian gitárossal, Frank Rittel basszerossal, valamint Thomas Franke dobossal a fedélzeten. A zenekar nem sokáig létezett eme felállással, ugyanis Thomas Franke helyére Michael Eurich érkezett, Michael Bastiant pedig Szigeti Péter váltotta.

Az első lemezük 1984-ben debütált  Burning the Witches címmel, ami nagy sikernek örvendett, így a zenekar hamar nekivághatott első turnéjának. Egy évvel később már a második albumuk is a boltokba került, Hellbound néven. A lemez megjelenése után a zenekar számos tévéshow-ban jelent meg, sőt egy teljes európai turnét is végigcsináltak, majd a Kerrang! magazin tette őket címlapjára. Dorót már ekkor a metalzene legjobb énekesnőjének kiáltották ki.

warlockdoro_28.jpg

1986-ban egy újabb krongott jelenítettek meg, amely a True as Steel címet kapta.  A lemez a 18. helyet zsebelte be a zenéslistákon, amelyet az első kislemez a Fight for Rock követett. Ugyanebben az évben a Warlock btörténelmet írt, ugyanis 1986-ban Doro volt az első olyan énekesnő, aki egy metalzenekar élén lépett fel a Monsters of Rock fesztiválon – melyre azelőtt még nem volt példa. Ekkor oylan zenekarok társaságában léptek fel, mint a Motörhead, a Def Leppard, Ozzy Osbourne és a Scorpions. A True as Steel turnéja után a zenekar ismét stúdióba vonult, ám ezt megelőzően újabb tagváltás is történt: Tommy Bolan és Tommy Henriksen érkeztek a zenekarban, Szigeti és Rittel helyére.

Immáron az új felállás rögzítette 1987-ben a Triumph and Agony című lemezt, amely hamar bearanyozódott hazájukban, Németországban. Ezt követően a  lemez a legjobb Warlock-albumnak lett kinyilvánítva, ugyanis az angol  Billboard 200-as listán a nyolcvanadik helyig sikerült feljutnia. A zenekar ezután szerepelt az MTV csatorna heavy-metal programjában, a Headbangers' Ballban.

A zenekar sajnos nem volt túl hosszú életű, ugyanis 1989-ben feloszlottak. Ezek után pedig csak az énekesnő maradt az egyetlen eredeti tag. Később a Warlock név használatát elperelték tőle, így szólóban folytatta karrierjét.

warlockdoro_16.jpg

süti beállítások módosítása