Bejelentette új albuma érkezését a Sonata Arctica
2018. november 09. írta: Sarok Bettina

Bejelentette új albuma érkezését a Sonata Arctica

screenshot_2018-08-11_sonata_arctica_3.jpg

2016-ban került a boltok polcaira a finn zenekar legutóbbi stúdióalbuma, a The Ninth Hour. A Tony Kakko vezette formáció hosszú ideig turnézott e lemezzel, majd bejelntették, hogy néhány különleges fellépést is lejtenek. Köztudott volt, hogy a csapat hamar elkezdi vadonatúj lemezének munkálatait, mely kiadvány  2019-ben kerül fel a lemezboltok polcaira.

A nyár végén stúdióba vonultunk felvenni a következő albumunkat, majd elhatároztuk, hogy szünetet tartunk, és csak néhány show-t adunk.

- meséli az újdonság kapcsán a billentyűs, aki arra is kitért, hogy miért is kell ennyi ideig várniuk a rajongóknak az új Sonata-korongra.

Henrik  Klingenberg azt is elárulta, hogy már javában készülnek az újdonságra szánt szerzemények, majd miután teljes egészében befejezték a  munkálatokat ismét útra kelnek, ám ezúttal  Acoustic Adventures elnevezésen egy akusztikus-sorozattal járják majd a világot a Wintherfall zenekar társaságában.

 2016. nyarán Finnországban végigcsináltunk egy akusztikus nyári turnét, ami mindannyiunk számára nagyon szórakoztató volt, és a rajongók is élvezték , sőt, olyannyira jó volt, hogy meg szeretnénk ismételni, ám ezúttal nem csak Finnországban - ám ez a show Európa-szerte először kerül egrendezésre.

- mesélte az első kísérlet sikeréről.

Most, ez egy egyedülálló esély arra, hogy a dalaink teljesen más köntösben csendüljenek fel, s ezért biztosak vagyunk abban, hogy ezek az esték nagyon különlegesek lesznek. A tarsolyunkban olyan dalok szerepelnek, melyeket eddig még soha nem játszottunk élőben, és ki tudja - talán még a közelgő albumról is hallható lesz egy-egy dal.

-ecsetelte.

süti beállítások módosítása