Klippremier: Amaranthe - Dream
2019. január 10. írta: Sarok Bettina

Klippremier: Amaranthe - Dream

amaranthe-365_slider_1140x500.jpg

Tavaly októberben jelent meg a svéd/dán formáció ötödik stúdiólemeze, a Helix. Az újdonságot hatalmas izgalom övezte, hiszen Jake. E távozása után ez volt az első korong a csapat új énekesével, Nils Molinnal, kinek zenekara, a Dynazty szintén tavaly jelenítette meg vadonatúj korongját, a Firesign képében.

Az ötödik Amaranthe-albumot egyébként 365 című szám harangozta be, mely nótához kisfilm is készült. Ezt követően debütált a Countdown elnevezésű szerzemény, ami ismételten egy videoklip formájában került publikálásra. A harmadik kislemez az Inferno volt, a tételhez pedig ezúttal egy dalszöveges videó dukált.

Az új felállású csapat már javában népszerűsíti a fent is említett lemezt, a napokban pedig elárultál, hogy a ma napon egy újabb klipet jelenítenek meg. A választás ezúttal a Dream címre keresztelt dalra esett, a kisfilmet pedig ezúttal Jens De Vos rendezte.

Íme!

süti beállítások módosítása