Tanulj történelmet a Sabatonnal!
2019. január 10. írta: Sarok Bettina

Tanulj történelmet a Sabatonnal!

26fbe3a1dce922024ea9c9e5eee44d77.jpg

Bár a srácok jelenleg nagyon elfoglaltak, hiszen idén küldik piacra vadonatúj stúdióalbumukat, ami már javában a stúdió falain belül formálódik tökéletesre. A svéd "történészek" egyébként évről évre meglepetést okoznak mind a rajongóknak, mind az egész világnak egyaránt, hiszen néhány éve indították el saját telefonos applikációjukat, amit nem kisebb dolog követett, mint egy közreműködés a World Of Tanksszel. 

Az egyesülés több ízben is különleges volt, hiszen az imént említett applikáció kinézetét Joakimék a World of Tanks csapatának köszönhetik, majd ezt követően kisfilmet forgattak a 2005-ös Primo Victoria című dalukhoz, melynek jelenetei valódi tankokban került felvételre. Ha mindez nem volna elég, két éve az is kiderült, hogy a World Of Tanks és a Sabaton valójában egészen máson dolgoztak: 2017. nyarán ugyanis a World Of Tanks bejelentette, hogy a játékot megújították, és már elérhető az első zenélő tank, ami a Primo Victoria STRV S81 elnevezést kapta. Az újításhoz azonban nem csak a Sabaton-tank dukált, hanem immáron a formáció tagjai is karakterekké váltak, így velük is bátran lehet játszani.

A történelmi metált játszó formáció azonban kicsit sem hagyott alább a meglepetésekkel, sőt, sokkal inkább magasabb szintre emelték azt, ugyanis a napokban bejelentették, hogy Sabaton History Channel néven, február 7-én egy történelmi YouTube-csatornát indítanak majd hódító útjára, melyben egy amerikai történész, Indy Neidell lesz a segítségükre. Maga a tartalom természetesen a Sabaton-dalokat kapja majd górcső alá, majd azok történelmi hátterét fogják alaposan boncolgatni. 

süti beállítások módosítása