Készülő lemezükről mesélt a Delain énekesnője
2019. június 28. írta: Sarok Bettina

Készülő lemezükről mesélt a Delain énekesnője

20687905_252508131926742_3834108758154280960_n.jpg

Februárban jelent meg a Delain Hunter's Moon elnevezésű EP-je, ám már akkor köztudott volt, hogy hamar elkezdenek dolgozni vadonatúj nagylemezükön. A közelmúltban tették közzé, miszerint Merel Bechtold elhagyja az együttest, elmondása szerint elérkezett az ideje annak, hogy a saját álmait kövesse.

A Charlotte Wessels vezette formáció azonban sebesen dolgozik tovább, sőt, az énekesnő korábban elmondta, hogy terveik szerint 2020 elejére már teljes egészében elkészül új albumuk:

Az egész nyári fesztiválszezon alatt felvételezünk, fellépünk, felvételezünk, fellépünk, felvételezünk, fellépünk. Azt hiszem, hogy az album háromnegyede már elkészült. Figyelembe véve, hogy sokat turnézunk. Remélem, mire februárban eljutunk az Egyesült Királyságba már teljesen kész lesz az új lemez.

- vallotta akkor, most pedig arról ejtett néhány szót, hogy ő hogyan lássa az újdonság hangulatát:

Hatalmas és bombasztikus lesz az új album zenéje. Azt hiszem, ezúttal az egészben több szimfonikus elem lesz.

-kezdte, majd így fejezte:

Azt hiszem, hogy az évek során az általunk írt zene sokkal alkalmasabbá vált az élő előadásra, ami logikus is, hiszen, amikor írunk, akkor elképzeljük, hogy a színpadon vagyunk és játszunk.

 

süti beállítások módosítása