Visszatérésére készül Liv Kristine!
2019. november 02. írta: Sarok Bettina

Visszatérésére készül Liv Kristine!

gettyimages-496538768-2048x2048.jpg

2016-ot írtak a naptárak, amikor is bombaként robbant a hír, miszerint Liv Kristine-t kitették az általa is alapított Leaves' Eyesból. A norvég énekesnő mintegy tizenhárom éven keresztül volt a metálzenekar énekesnője, váratlan távozása pedig teljesen a padlóra küldte az egyébként folyton vigyorgó énekesnőt.

Liv azóta többször is megjárta a poklot, ám az mindig is köztudott volt, hogy a zenétől egyáltalán nem kíván búcsút inteni, mitöbb, folyamatosan új dalokon dolgozott az elmúlt időben. Az egykori Leaves' Eyes-frontasszony jelenleg is gőzerőkkel dolgozik, most pedig azt is bejelentette, miszerint hamarosan boltokba küldi vadonatúj kislemezét, ami az első felvezetője lesz legújabb szólólemezének.

Arról egyelőre nincs rendelkezésre álló információ, hogy Liv mikor tervezi megjeleníteni következő albumát, ám elsődlegesen arra lehet következtetni, hogy erre a jövő évben kerül majd sor. A Midnattsol másod-pacsirtája egyébként decemberben egy különleges fellépésre is készül, melynek keretein belül olyan dalokat kíván terítékre rakni, melyek már rég voltak hallhatóak előadásmódjában.

süti beállítások módosítása