A legnépszerűbb dalok: Nightwish
2020. január 18. írta: Sarok Bettina

A legnépszerűbb dalok: Nightwish

nghtwsh2004_pcsnw_001_1.jpg

Hamarosan boltokba kerül a formáció várva-várt kilencedik nagylemeze, ami már most megosztja a nagyérdeműt. Ennek fényében, most a teljesség igénye nélkül összekapartuk egy csokorba az együttes legnépszerűbbnek vélt dalait.

1. Sleeping Sun (Oceanborn – 1998/ Sleeping Sun – 1999/2005)

Oceanborn címmel, 1998-ban került a boltok polcaira a formáció második nagylemeze, ami elődjével ellentétben rövid időn belül nagy sikerre tett szert. Számos, máig nagy becsben tartott dal került rajta elhelyezésre, egyik ilyen pedig a Sleeping Sun címre keresztelt ballada.

A csapat 1999-ben kislemezként is piacra dobta a nótát, ami akkoriban mintegy második mérföldkőként szuperált munkásságuk tekintetében, hiszen csak Németországban mintegy 15.000 példány kelt el belőle. A szóban forgó tételhez kisfilm is készült, majd a Tarja Turunen vezette brigád 2005-ben újra rögzítette a dalt, továbbá egy teljesen új klipet is készítettek hozzá.

A Sleeping Sun kiemelkedő ékessége a csapat munkásságának, hiszen a rádiók a mai napig is előszeretettel játszák.

2. Ghost Love Score (Once - 2004)

2004-ben zúdult a világra  nightwish eddigi legiskeresebb nagylemeze, a(z) Once. A formáció vitathatatlan profizmusa már az első kislemez (Nemo) megjelenésével megpecsételődött, az album debütálása pedig csak hab volt a tortán. A szóban forgó lemezen egyébként az összes dal kiemelkedő fontossággal bír, némelyikük pedig elmaradhahatlan kelléke a felllépéseknek.

A Ghost Love Score is egyike azon nótáknak, melyek hatalmas kedvence a nagyérdeműnek, a zenekar pedig néhány éve egy kisfilmet is megosztott hozzá, ami a 2005-ös End Of An Era című DVD-ről került kimásolásra.

3. Nemo (Once/Nemo – 2004)

Ahogyan azt már fent is említettük, a(z) Once lett a Nightwish bombalemeze, az őt felvezető Nemo pedig kérdés nélkül meghódította magának a világot. A nótához készült kisfilm már-már ikonikussá vált, így nem véletlen, hogy az élen csücsül,  a csapat legnézettebb felvételeinek soraiban.  Nemóhoz egy különleges történet is kapcsolódik, az alapítótagok pedig szívesen emlékeznek vissza a klip forgatás történéseire.

Tuomas Holopainentől megtudhattuk, hogy az elsődleges terveik szerint, a dal sokkal gyorsabb lett volna, ám egy-két tanácsot megfogadva végül lassítottak rajta.

4. Bye Bye Beautiful ( Dark Passion Play – 2007)

2007-ben jelent meg az új felállású zenekar vadonatúj nagylemeze, ami vegyes fogadtatásban részesült hiszen ez volt az első kiadvány Anette Olzonnal a fedélzeten. A svéd pacsirta végül szép lassan belopta a magát a közönség szívébe, ám a rajongók napjainkban is szívesebben látnák Tarja Turunent a mikrofon mögött – nem véletlenül.

A formáció úttörő sikereket ért el e nótával, hiszen a hozzá készült kisfilmmel is találkozhatunk itt-ott, a nóta pedig néhány hónapja lépte át a százmilliós nézettséget a Nuclear Blast lemzkiadó hivatalos YouTube-csatornáján!

5. Storytime (Imaginaerum – 2011)

2011-ben látott napvilágot Tuomasék újabb alkotása, ami felvett egy amolyan filmzene-féle fonalat. A filmzenével pedig nem is lőttek annyira félre, hiszen azonos néven, egy évvel később került vásznakra a Nightwish-film. Az adaptáció nem váltotta be felhőtlenül a hozzá fűzött reményeket, a zenekar peddig mindössze cameo szerepben bukkan fel egy-egy képkockán.

Első kislemezként a Storytime debütált, amihez kisfilmet is készítettek. A klip egyébként amolyan werkifilmként is szuperál, hiszen bepillanthatunk a film készületeinek kulisszái mögé.

süti beállítások módosítása