Premier: Apocalyptica & Joakim Brodén - Live Or Die
2020. március 06. írta: Sarok Bettina

Premier: Apocalyptica & Joakim Brodén - Live Or Die

apocalytica_sabaton4.jpeg

Idén januárban foglalt helyet a boltok polcain a finn csellómetálosok kilencedik nagylemeze, ami találóan a Cell-0 elnevezést kapta, és ami mindösszesen kilenc tételt sorakoztat fel a hallgatóság számára. A srácok újdonsága valósággal hamar sikeres lett, népszerűsége pedig tovbbra is csak növekszik.

A finnek nemrégiben bonyolítottak le a egy hosszabb turnét a Sabaton és az Amaranthe társaságában, ennek jelképéül pedig megannyi különlegesség született a a fanatikusok legnagyobb örömére. Első ízben, együttesen  stúdióba vonultak majd rögzítették a Sabaton 2006-os Angels Calling című slágerét - ezzel új mérföldkövet adva a nótának. 

Ezt követően minden egyes este dupláztak a fellépéseken, ugyanis Eicca Toppinen és társai a saját szettjük után a Joakim Brodén vezette veteránok oldalán is csellót ragadtak néhány szám erejéig. A Sabaton vlogjából az is kiderült, hogy további munkálatok zajlanak a háttérben, amiről nemrégiben rántották le a leplet. 

Mint az a napokban kiderült, az Apocalyptica Live Or Die elnevezésen egy vadonatúj kislemezt küldött a boltok polcaira, mely szerzeményben a Sabaton-frontembere ragad mikrofont, és amihez a turné során egy kisfilmet is forgattak, melynek végeredményét a mai napon publikáltáka  nagyvilág elé.

Íme!

süti beállítások módosítása