Visszatérőben a vikingek! Érkezik a Leaves' Eyes új lemeze!
2020. július 27. írta: Sarok Bettina

Visszatérőben a vikingek! Érkezik a Leaves' Eyes új lemeze!

unnamedle2020.jpg

2018-at írtak a naptárak, amikor a boltok polcaira került a Leaves' Eyes legutóbbi nagylemeze, a Sign Of The Dragonhead. A csapatnak ez volt az első közös munkája Elina Siirala énekesnővel a fedélzeten, aki egyébként az akkor 13 év után távozó Liv Kristine-t váltotta.

A zenekar már tavaly belecsapott az új dalok gyártásába, ugyanis több kislemezt is boltokba küldtek, mintegy felvezetve közelgő nagylemezüket. Elsőként a Night Of The Ravens látott napvilágot, majd ezt követte a Serkland, illetve a Black Butterfly.

Nyílt titok volt, miszerint a banda lázasan dolgozik vadonatúj nagylemezén, amiről bővebb információkat a napokban közöltek a nagyvilággal. Elárulták ugyanis, hogy újdonságuk a The Last Viking elnevezést kapta, tartalma pedig mindösszesen tizennégy dal.

Ahogyan arra a cím és a lemezborító is utal, ezúttal is vikingek szolgálnak alapkőül a nótáknak, ezúttal történetesen a vikingek korszakának vége kerül megéneklésre, miután az utolsó viking király, III. Harald meghal. Maga a korong egyébként október 23.-án éri el a lemezboltok polcait, de aki már nagyon ki van éhezve az új csemegére az már most megrendelheti magának. 

A dallista:

01. Death Of A King
02. Chain Of The Golden Horn
03. Dark Love Empress
04. Serpents And Dragons
05. Black Butterfly (feat. Clémentine Delauney)*
06. War Of Kings
07. For Victory
08. Two Kings One Realm
09. Flames In The Sky
10. Serkland*
11. Varangians
12. Night Of The Ravens*
13. The Last Viking
14. Break Into The Sky Of Aeon

the-last-viking.jpg

süti beállítások módosítása