Fájdalmas események uralják az Evanescence új albumát
2020. szeptember 10. írta: Sarok Bettina

Fájdalmas események uralják az Evanescence új albumát

a13cc7954838175123c616389fce8d1d2.jpg

The Bitter Truth címmel készülődik a boltok polcaira az Evanescence vadonatúj albuma, aminek a borítóját már megismerhettük, arról viszont továbbra sincs rendelkezésre álló információ, hogy pontosan mikor kerül megjelenésre a várva várt kiadvány.

A lemez több előfutárral is rendelkezik, emellett azt is tudni véljük, hogy a dalokat az együttes tagjainak magánélete inspirálta - ennek fényében adott interjút az énekesnő, aki elárulta, hogy szívből jövő szövegek kerültek fel a számlistára, melyek többsége az ő gyászából fakad.

Köztudott, miszerint Amy 2018 januárjában vesztette el öccsét, Robbyt aki gyermekkora óta súlyos epilepsziával küzdött. Az énekesnő akkor néhány közös fotó kíséretében tudatta a világgal veszteségét, egy igen hosszúra nyúlt, szívbemarkoló sorokkal ellátott bejegyzés keretein belül. Mint kiderült, nem ez volt az első alkalom, amikor meg kellett birkóznia a gyásszal, ugyanis még kislány volt, amikor nővére, Bonnie elhunyt:

Ő volt a második testvérem, akit elveszítettem. Először hat éves voltam, tehát teljesen másképp dolgoztam fel. Akkoriban ez sokkal inkább a félelemről szólt; ezúttal viszont a szeretetről és a fájdalomról.

- fogalmazott az énekesnő, hozzátéve, hogy nem múlik el nap anélkül, hogy ne gondolna elhunyt testvéreire, melynek nyomán több dalt is papírra vetett, bár kicsit sem volt könnyű feladat.

94043999-10156868370476786-7128103861050408960-o-1587236909.jpg

süti beállítások módosítása