Hivatalosan is elbúcsúzott rajongóitól a Stream Of Passion
2016. december 29. írta: Sarok Bettina

Hivatalosan is elbúcsúzott rajongóitól a Stream Of Passion

A Marcela Bovio vezette együttes idén áprilisban közölte a rajongókkal, hogy tizenegy év közös zenélés után a feloszlás mellett döntöttek, így ennek fényében egy búcsúturné vette kezdetét, hogy kellőképpen el tudjanak búcsúzni szeretett rajongóiktól. Mindezeken túl elárulták azt is, hogy búcsúzásuk jeléül egy DVD-t is kiadnak majd, amely a Momento elnevezést kapta és november 25-én került a lemezboltok polcaira. Az imént említett turné egyébként tegnap ért véget, jelképezve azt, hogy a csapat méltó befejezést szentelt munkásságuk véget értének.

streamofpassion-0431.jpg

Mindezek ellenére a rajongók persze nem fognak csüggedni, hiszen kedvenceik továbbra sem tűnnek el a rivaldafényből, hiszen mint azt már korábban megtudhattuk Marcela és férje Johan, az Anneke Van Giersbergen által alapított Vuur nevezetű progresszív metált játszó formációban kamatoztatja tehetségét, a zenekar néhány tagja pedig a Vetrar Draugurinnban zenél. Mindezeken túl, Marcela hamarosan útra kel első önálló korongja népszerűsítésének céljából, mely lemez szeptemberben került az üzletek polcaira.

A zenekart egyévként 2005-ben alapította Arejen Lucassen és Marcela Bovio énekesnő. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk Alejandro Millán billentyűs, Lori Linstruth gitáros, Davy Mickers dobos és Johan van Stratum basszeros. Embrace the Storm címen jelent meg első lemezük, melynek összes dalát Marcela írta. Egy évvel később piacra dobták első DVD-jüket is Live in the Real World címen, melynek különlegessége abban áll, hogy Arjen másik két projektjével, az Ayreonnal, valamint a Star One-nal közösen léptek fel.

2007-ben az együttes alapító atyja, Arjen kilépett a formációból, majd ezt követően a csapat többi tagja is távozásra kényszerült. A teljesen új felállású zenekar 2009-ben adta ki második albumát, a The Flame Withint, melyet 2011-ben követett a Darker Days. 2012-ben kezdtek el dolgozni legújabb stúdiólemezükön, ami végül 2014-ben jelent meg A War of Our Own címen.

süti beállítások módosítása