Véget ért a várakozás a tűkön ülő rajongók számára, ugyanis a mai napon végre megtöltötte a lemezboltok polcait a The Dark Element második nagylemeze, ami a Songs The Night Sings elnevezést kapta. A korongról előzetes gyanánt mindösszesen két dalt kaptunk, melyek hamar belopták magukat a nagyérdemű kegyeibe - nem véletlenül.

Anette Olzon és Jani Liimatainen is egyaránt buzgón nyilatkozott az újdonságról, az ex-Nightwish-énekesnő olyannyira elégedetten beszélt a végeredményről, hogy ha tehetné, ő már most nekiállna rögzíteni a következő albumot, de azt sem rejtette véka alá, miszerint nagyon szeretne turnézni is a kiadvánnyal.

E szép pénteki napon sok csemege érkezett a metálvilágból, ám kétség kívül a The Dark Element új lemeze volt a legjobban várt esemény, amit - pörgetve a lemezt - meg is értek. Az album nyitódala a napokban debütált Not Your Monster, ami véleményem szerint az egyik kiemelkedő ékköve a dalcsokornak, így nem is olyan véletlen, hogy Nettie kb. végig headbangeli a hozzá készült klipet.

Ezt követően találkozunk az elsőként megismert nótával, tehát magával az album névadójával, ami sokadjára is ugyanannyira üt, mint elsőre. A When It All Comes Down talán az első olyan tétel, ami egy kicsit unalmas, de ettől még egyáltalán nem ront az összhangon; a Silence Between the Words pedig határozottan az a kategória, ami egyáltalán nem jött át, viszont egy valamit sikerült megállapítanunk S.M-el: totál For The Heart I Once Had feelingje van.

Akarva-akaratlanul, de folyamatosan olyan véleményekbe botlani, miszerint erős Nightwish-koppintás jelentkezett a szóban forgó albumon, ami számomra érthetetlen. Könyörgöm, ne egy tehetséges énekesnő miatt akarjunk bolond elméleteket szőni, holott egyik bandában sem ő a dalszerző - igen emberek, én is tudom, hogy most ütöttem agyon egyik szavam a másikkal, de amíg én egyetlen egy Nightwish-re hajazó dalt fedeztem fel, addig mások egy egész diszkográfiát rázúdítottak a lemezre, meg ott kötöttek bele ahol csak lehet.

Mindezek után, a Pills on My Pillow teljes megfeledkezést ad minden emberi tevékenységről, hiszen akkora party-himnusz ez a nóta, hogy be.....(tessék odagondolni a  végét :D), ebből adódóan, ünnepélyesen bejelentem, hogy ezentúl mind DJ számolhat egy nyakonvágással, amennyiben ez a dal nem képezi majd a repertoárjukat!

Idén szerintem nem hallottam még szebb és jobb balladát a To Whatever Endnél, mely szerzemény képében egy úabb remekmű tárul a hallgatóság elé. Ezt követően újabb ismerős tisztel meg benünnket a felcsendülésével, nevezetesen a The Pallbearer Walks Alone, ami elődjeihez hasonlóan oda-oda csap.

A soron következő Get out of My Head sem lett valami érdek feszítő, bár egy pöppet azért visszatér a diszkó hangulat. Ezzel a dallal kezdődően kezdődik meg az, amire nem voltam épp felkészülve, ugynis mintha a végére egyre jobban kezdene fáradni az egész lemez...If I Had a Heart péládul ott van, hallom, de hidegen hagy, aztán jön a You Will Learn, ami hasonló szitu, konkrétan nem azt akarom mondani, hogy ezek rossz dalok, csak egyszerűen pont az a kategória, amit biztosan nem fogok mégegyszer elindítani és végighallgatni, max, ha erős alvás-ingerem lesz.

A Songs The Night Sings végül az I Have to Go című számmal zárul le, ami szintén egy ballada, és ami szintén egy olyan tétel, amit nem biztos, hogy mégegyszer meghallgatok, pedig a Slow Love Slow-ot nagyon szeretem (haha). Nem mondanám, hogy csalódott vagyok, de azt sem, hogy elégedett, az egész lemez vegyes érzelmeket vált ki, és ha mondjuk osztályozni kéne, akkor max egy hetest adnék neki.