Összefoglaló a közelmúltban történtekről
2017. november 13. írta: Sarok Bettina

Összefoglaló a közelmúltban történtekről

Új albumok, visszatérések...

lwfqm84.jpg

Szólóalbummal jelentkezik Sharon den Adel

Mint ismeretes, a 2014-es megjelenésű Hydra után a Within Temptation hosszas szünetet tartott, majd márciusban elárulták, hogy elkezdtek dolgozni legújabb nagylemezükön. Ezidő alatt forntasszonyuk, Sharon den Adel nem vesztegette különösebben az idejét, hiszen első szólólemezén kezdett el munkálkodni, ami a My Indigo elnevezést kapta. Az énekesnő projektje eltér majd a WT által képviselt műfajtól, mely kiadány dalai mind-mind személyes érzelmeket tudósítanak majd a hallgatóság felé.

23376317_10155189270657986_7268616876261073783_n.jpg

Bejelentette új lemezének megjelenését a Leaves' Eyes

Februárban hozta nyilvánosságra az immár Elina Siirala vezette formáció, hogy már gőzerőkkel dolgoznak legújabb nagylemezükön, melynek kilétéről a közelmúltban rántották le a leplet. Az újdonság a Sign of the Dragonhead elnevezést kapta, és január 12-én kerül majd a lemezboltok polcaira. A vikingeket megéneklő formáció egyébként mindösszesen tizenegy dalt rögzített a korongra, melyek közül lesznek keményebb és lazább hangvételű szerzemények is egyaránt.

Íme a dallista:

  1. SIGN OF THE DRAGONHEAD
  2. ACROSS THE SEA
  3.  LIKE A MOUNTAIN
  4. JOMSBORG
  5. VÖLVA
  6. RIDERS ON THE WIND
  7. FAIRER THAN THE SUN
  8. SHADOWS IN THE NIGHT
  9. RULERS OF WIND AND WAVES
  10. FIRES IN THE NORTH
  11. WAVES OF EUPHORIA

23131766_10156007791623901_1988138923982422649_n.jpg

Megérkeztek a várva-várt lemezek is:

Anton Kabanen Beast In Black névre keresztelt formációja november 3-án dobta piacra debütáló nagylemezét, ami a Berserker elnevezést kapta. A srácok előzetesként két dalt osztottak meg a közönséggel, melyek azonnal elnyerték a nagyérdemű kegyeit. A korongon természetesen továbbra is fellelhetők a Battle Beast jegyei, ám kétség sem fér hozzá, hogy a finn mester ismételten tökéletes munkát végzett.

beast-in-black-berserker.jpg

A finn Amberian Dawn, valamint a finn-svéd The Dark Element egyazon napra datálta lemezeik megjelenését. Előbbi Darkness Of Eternity néven jelentette meg nyolcadik kiadványát, utóbbi azonban első albumát tudhatja magáénak. Az ex-Nightwish-énekesnő vezette formáció debütáló anyaga már a megjelenése előtt is elsöprő sikereket aratott, megjelenésének napján pedig mindez további fokokat ugrott meg, hiszen a számlistákat is órákon belül meghódította. Érdekesség, hogy mindkét csapat egy vadonatúj kisfilm megosztásával koronázta meg az albumok boltokba kerülését.

 Új lemezén dolgozik a Children Of Bodom

Henkka Seppälä nermégiben adott egy rövid interjút, melyben elárulta, hogy már javában készül vadonatúj kiadványuk, a 2015-ös megjelenésű I Worship Chaos utódja. Elmondása szerint már egy csomó dal elkészült, ám lemezünek csupán a felére lesz szükségük, így hamarosan újabb komponálásba kezdenek majd, ezt követően pedig márciusban irány a stúdió. A basszeros azt is elmondta, hogy újdonságukat 2018. nyarán vehetik majd kezükbe a fanatikusok.

children.jpg

Jövőre tér vissza a Within Temptation!

Jó hír a WT-rajongók számára, hogy 2018-ban nemcsak énekesnőjük dobja piacra első szólólemezét, hanem a zenekar is a következő évre datálta visszatérését. Az énekesnő elmondása szerint mind neki, mind a csapat számára is egyaránt jót tett a szünet, így felfrissülve térhettek vissza a dalszerzéshez. Sharon az interjú keretein belül azt is közölte, hogy nóták demó változatai már elkészültek, újdonságukat pedig jövőre küldik a boltok polcaira.

559110.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása