Dal- és klippremier: Children Of Bodom -  Under Grass And Clover
2018. december 07. írta: Sarok Bettina

Dal- és klippremier: Children Of Bodom - Under Grass And Clover

bodom2019.jpg

Március 8-án kerül majd a lemezboltok polcaira a COB vadonatúj nagylemeze, a Hexed. Az új felállású zenekar nemrégiben már az album borítóját és dallistáját is egyaránt bemutatta a célközönségnek; előbbi egy teljesen egyszerű alkotás lett, és merőben eltér elődjeitől, ám ezúttal sem maradhat el a formáció korongjainak védjegye, a kaszás; a számlistán pedig mindösszesen tizenegy dal került elhelyezésre, ám ezúttal maradnak el a bónusztételek.

 

A finnek a mai napon bemutatták első kislemezes dalukat is, az Under Grass And Clover című szám képében, mely nótához kisfilmet is forgattak, Ykä Järvinen rendezésében. Egy korábbi interjúból kiderült, hogy megéri várni a tizedik Children Of Bodom-lemezre, ugyanis a srácok teljes erőbedobással dolgoztak az új tételeken, ráadásul a basszeros elmondása szerint új dolgokat is bevetnek majd, hogy minél változatosabb anyagot kapjanak jövőre a fanatikusok.

Íme a dallista:

01. This Road
02. Under Grass and Clover
03. Glass Houses
04. Hecate’s Nightmare
05. Kick in the Spleen
06. Platitudes and Barren Words
07. Hexed
08. Relapse (The Nature of My Crime)
09. Say Never Look Back
10. Soon Departed
11. Knuckleduster
12. I Worship Chaos (live)
13. Morrigan (live)
14. Knuckleduster (remix)

hexed.jpg

süti beállítások módosítása