Új lemeze körülményeiről mesélt Anneke van Giersbergen!
2021. március 02. írta: Sarok Bettina

Új lemeze körülményeiről mesélt Anneke van Giersbergen!

press_photos_01-medium0.jpg

Február 26-án jelent meg Anneke van Giersbergen vadonatúj szólólemeze, ami a The Darkest Skies are the Brightest címet viseli. A kiadvány a vokalista eddigi legszemélyesebb album, hiszen korábban már elárulta, hogy tizennyolc éve tartó házassága egy kisebb válságot élt át, miután a férjével ráébredtek: elidegenültek egymástól.

A felek természetesen semmit sem dobtak a kútba, sőt, leültek és közösen megbeszélték a hogyan továbbot, majd szép lassan rendbe hozták házasságuk. Ez idő alatt a holland pacsirta kiírta magából a felgyülemlett érzelmeket, nem is akár hol, egyenesen egy erdő széli kis faházikóban.

Hogy miért pont egy faház szolgált alkotóteremül Anneke számára, arról egy holland lapnak mesélt, a beszélgetés során pedig azt is elárulta, hogy sokkal bátrabb mint azt korábban gondolta magáról.

Vannak zenészek, akik hónapokig a stúdióban dolgoznak, én viszont nem szeretem ezt. Szeretek hatalmas, névtelen hotelekben megszállni, ahol akár az éjszaka közepén is rendelhetek kaját. Repülni is imádok. Csak felpakolom a lában, és egymás után megnézek vagy öt filmet - csodálatos.

- kezdte gondolatmenetét, majd gyorsan ki is tért arra, mikor kezdtek el formálódni dalai:

press_photos_05-medium0.jpg

A The Darkest Skies are the Brightest dalait részben akkor írtam, amikor még nem volt világos, hogy békülünk vagy válunk. Fogtam magam és néhány gitárral, meg felvevő cuccal elvonultam egy faházba.

- vallotta, majd a következőt tette hozzá:

Normál esetben mindent azonnal megmutatok Robnak, hisz ő is zenész. Most viszont egy kissé kínosnak tartottam, mivel a dalok többsége róla szólnak. Amikor már közel tizenkét dalom volt, még is megléptem. Nagyon lelkes volt és azt mondta, hogy ez a legjobb, amit valaha készítettem.

- magyarázta.

press_photos_02-medium.jpg

süti beállítások módosítása