Sharon den Adel azt reméli, hogy a következő lemezzel tovább fejlődhetnek
2019. július 10. írta: Sarok Bettina

Sharon den Adel azt reméli, hogy a következő lemezzel tovább fejlődhetnek

sharon-personage_0.jpg

Idén került a lemezboltok polcaira a Within Temptation visszatérő nagylemeze, a Resist. A holland formáció rajongói már évek óta várták az új korongot, hiszen a csapat legutóbb 2014-ben tett le az asztalra egy igen nagy sikernek örvendő kiadványt a Hydra képében.

Sharon den Adel többször is elmondta, hogy zenekara közel állt a feloszláshoz, hiszen jómaga megkérdőjelezte további karrierjét, mint a WT frontasszonya. A viharfelhők viszonylag hamar visszahúzódtak, a vokalista pedig piacra dobta My Indigo névre keresztelt szólólemezét, ami nagyban elősegítette őt ahhoz, hogy újra dalokat írjon metálzenekara részére is egyaránt.

A My Indigo különösen hasznos volt a Resist számára, hiszen teljesen más módón állítottuk össze az albumot. Ez tényleg segített.

- mesélte boldogan a Hellfesten adott interjújában.

within-temptation-resist-2019-universal.jpg

Azt hiszem, hogy lépést tettünk a modernebb hangzás felé. Már közel 25 éve járjuk a világot, és minden alkalommal nehezebb beilleszkedni a változásba. Próbálkozunk, de azt hiszem, hogy a Resisttel megtettük az első lépést, de remélhetőleg a következő albummal, - amin hamarosan elkezdünk dolgozni - még bőven fejlődhetünk. Többé-kevésbé tudjuk, hogyan csináljuk, de remélhetőleg a következő albumon nagyobb változások lesznek.

- tette hozzá.

Egy korábbi beszélgetés során, Sharon elmondta, hogy a Within Temptation tervei közt hivatalosan is szerepel az új lemez felvétele, amin az énekesnő mielőbb elszeretne kezdeni dolgozni, ugyanis akkor úgy fogalmazott, hogy most már csak is zenét szeretne szerezni:

Szeretek turnézni, de már lassan egy éve turnézom. Számomra fontos, hogy a stúdióban legyek és új dalokon dolgozzam. És - nem tudom - csak zenét akarok csinálni. A turné után mindenképp új albumon akarok dolgozni, és már most el szeretném kezdeni.

- vallotta.

 

süti beállítások módosítása