Baleset érte a Sabatont - a zenekar a mai fellépését is lemondta
2019. szeptember 01. írta: Sarok Bettina

Baleset érte a Sabatont - a zenekar a mai fellépését is lemondta

sabaton-tickets_10-23-19_17_5cc379cf43f27.jpg

Nagy az öröm a svéd zenekar háza táján, hiszen júliusban hódította meg a világot vadonatúj nagylemezük, a The Great War. A kiadvány hatalmas sikereket ért el világszerte, népszerűsége pedig továbbra is felfelé ível. A srácok azonban szomorú hírrel jelentkeztek néhány órája, miszerint a mára tervezett lengyelországi fellépésüket nem tudják megtartani.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a Joakim Brodén vezette alakulat új kisfilmen dolgozik, amit a Szaharában forgattak. Visszatérésük során azonban baleset érte őket, amit egyikőjük sem úszott meg sérülések nélkül:

Két napja, súlyos közlekedési balesetet szenvedtünk Tunéziában, miután visszatértünk a Szaharából, ahol klipet forgattunk. Mindannyian összetörtünk, véreztünk és megsérültünk, de örülünk, hogy életben vagyunk, idővel pedig teljesen fel is épülünk.

- áll a zenekar közleményében.

Mint kiderült, az orvosok megítélése alapján, a veteránok nem tudnának kockázatok nélkül végigcsinálni egy fellépést, így a mait sem, ami valamikor természetesen bepótlásra kerül majd. Októberben azonban már biztosan újra rivaldafényben tündökölnek majd.

View this post on Instagram

A post shared by Sabaton Official (@sabatonofficial) on

 

süti beállítások módosítása