Magyar zenekar társaságában ad fellépést a Crystal Viper
2019. szeptember 03. írta: Sarok Bettina

Magyar zenekar társaságában ad fellépést a Crystal Viper

cv67019872_2256346637754617_2791524082913378304_n.jpg

Novemberben kerül majd boltokba a formáció várva várt, vadonatúj albuma, ami a Tales Of Fire And Ice elnevezést kapta. Maga a lemez mindösszesen tizenegy dalt sorakoztat fel, nemrégiben pedig az album borítóját is bemutatták, ami elmondásuk szerint, bizonyos okok végett megváltoztatásra került.

Érdekesség, hogy a lengyel zenekar a közelmúltban mutatta meg magyar tudását, ugyanis feldolgozták az Ossian egyik ismert slágerét, az Ítéletnapot. Maga a szerzemény, a magyar  formáció által kiadott jubileumi korongon került elhelyezésre, melyeken a legnépszerűbb Ossian-dalok hangzanak el - természetesen a kollégák saját stílusában.

A Marta Gabriel vezette alakulat, a napokban jelentette be, miszerint szeptember 14-én az Ossian előzenekaraként lépnek fel, a Paksi Endre vezette együttes lemezbemutató koncertjén, ami a Barba Negra Trackben kerül megrendezésre.

Lengyel, magyar, két jó barát, együtt harcol, s issza borát!

- áll a lengyelek rövid, de annaál inkább tömör közleményében.

 

 A Tales Of Fire And Ice dallistája:

01. Prelude
02. Still Alive
03. Crystal Sphere
04. Bright Lights
05. Neverending Fire
06. Interlude
07. Under Ice
08. One Question
09. Tomorrow Never Comes (Dyatlov Pass)
10. Tears Of Arizona
11. Dream Warriors (CD bonus track)
11. Alone (LP bonus track)

Az album borítója
süti beállítások módosítása