Klippremier: Amberian Dawn - Lay All Your Love On Me (ABBA Cover)
2019. november 29. írta: Sarok Bettina

Klippremier: Amberian Dawn - Lay All Your Love On Me (ABBA Cover)

noname_3.jpg

Januárban tölti meg a lemezboltok polcait a finn zenekar vadonatúj albuma, ami a Looking For You elnevezést kapta. A Päivi Selo vezette együttes már teljes egészében lerántotta a leplet az újdonságról, hiszen mind az korong borítóját, mind annak dallistáját is egyaránt bemutatták.

Maga a számlista egyébként mindösszesen tizenegy tételt sorakoztat fel, ezek közül az egyik nóta már a korábbi lemezen is megjelent, most azonban kiegészítés gyanánt újra felvették. A dalcsokorban megtalálható továbbá egy ABBA-feldolgozás is, a svéd alakulat bőséges alkotásai közül pedig a Lay All Your Love On Me-t pécézték ki maguknak, mely nótát már a fellépéseken is előszeretettel tálalták a célközönség elé - nem kis sikerrel.

A formáció korábban már bejelentette, miszerint lázasan dolgoznak egy vadonatúj kisfilmen, ám az eszük ágában sem volt, hogy elárulják, melyik szerzemény is kerül majd megfilmesítésre. Az elsőként megjelent United című szám utódja végül a már fent is említett ABBA-sláger lett, így a közönség most hivatalos formátumban is megismerkedhet az újra gondolt Lay All Your Love On Me-vel.

Íme!

süti beállítások módosítása