Válogatott márciusi jubileumok
2020. március 28. írta: Sarok Bettina

Válogatott márciusi jubileumok

004cfgk_xdgt.jpg

Számos zenekar készül új lemezzel elkápráztatni a rajongókat, ám nem feledkezhetünk meg azokról a kiadványokról sem, amelyek már réges-rég nagy kedvencei a közönségnek. Cikkünkben ezúttal górcső alá kaptuk öt előadó már megjelent kiadványát, melyek mindegyike ebben a hónapban hódított világot, ezáltal az elmúlt hetekben, napokban ünnepelte debütálásának évfordulóját.Tarts velünk!

Within Temptation - The Heart Of Everything, The Unforgiving

5591100.jpg

2007-et írtak a naptárak, amikor a boltok polcaira került a zenekar akkoriban újnak számító nagylemeze, a The Heart Of Everything. A lemezen mindösszesen tizenegy dal kapott helyet, melyek mögött további három sorakozott fel élőfelvételes formában.

A kiadvány hatalmas sikereket aratott a célközöznség köreiben , különösen az olyan dalok mint a The Howling, a What Have You Done, az All I Need, maga a címadó, vagy akár az Our Solemn Hour – csak, hogy néhányat említsünk.

Az All I Need később további rajongókat hozott a konyhára, ugyanis a nóta felcsndült a Vámpírnaplók című sorozat első évadában, az ominózus jelenethez pedig igencsak kellemes aláfestő Sharonék mesterműve. A szóban forgó tételhez egyébként egy különleges képi világgal ellátott kisfilm is készült, ami jelen pillanatban megközelítőleg húsz milliós megtekintésben csücsül a formáció YouTube-csatornáján.

within-temptation-the-heart-of-everything-2007-japan-back0.jpg

A lemez március 9-én ünnepelte debütálásának tizenharmadik évfordulóját, ám ebben a hónapban nem ez az egyetlen korong, amit ünnepel a csapat, ugyanis március 25-én volt kilencedik éve annak, hogy boltokba került The Unforgiving névre keresztelt albumuk, mi nevezetesen a afent említett The Heart Of Everíthing utódjaként szperál.

Stílus szempontjából, a 2011-es megjelenésű lemez jóval eltér a korábbiaktól, hiszen sokkal színesebb skálán mozog, mivel ezúttal modernebb hangzás lett belecsempészve a dalokba, ami elsődleges példája volt annak,  hogy a holland brigád milyen vonalon is kíván majd haladni az elkövetkezendőkben.

A kiadvány ékességeként olyan szerzemények köszönnek ránk mint a Faster, az Iron, a Shot In The Dark, a Sinéad – csak, hogy néhanyat emeljünk ki. A zenekar hosszas turnét bonyolított le a kiadvánnyal,  majd újra elvonultak néhány év pihenőre.  

unnamed0.jpg

Ensiferum – Victory Songs

esiferum_2007_03.jpg

Szintén 2007-ben került megjelenésre az Ensiferum újdonsága is, ami Jari Mänpää 2004-es távozását követően, az első korong volt Petri Lindroosszal a fedélzeten. A frontember mellett azonban további két új tag mutatkozott be a lemezen, Sami Hinkka basszeros, illetve Janne Parviainen ütős szermélyében.

A számlistán olyan csodák fogadják a hallgatóságot mint a névadó Victory Song, a Wanderer, az Ahti, vagy akár az One More Magic Potion – többek között. Bár az album igen hamar megnyerte magának a közönséget, azért egy kis időre szomorú időkbe botlottak a  srácok, ugyanis ez volt utolsó anyag, amin Meiju Enho megszólaltatta billentyűket, ugyanis nem sokkal a megjelenés után kilépett a csapatból.

A Victory Songs egyébként március 23-án ünnepelte megjelenésének tizenharmadik évfordulóját.

psb.jpg

Anette Olzon - Shine

10714123_321845354670075_6084970431713165183_o.jpg

2014-ben végre boltokba került az egykori Nightwish-énekesnő első szólólemeze, ami Shine címre lett keresztelve. A vokalista elöljáróban elárulta, hogy saját albuma egyáltalán nem metálalbum lesz, amit azzal magyarázott, hogy még a Nightwish énekesnője volt, amikor megfogalmazódott benne a szólóanyag gondolata, és ezért nem szeretett volna versenyezni a saját zenekarával.

Mint azt a későbbi kritériumok is mutatják, az album nem aratott felhőtlen sikert a hallgatóság körében, így ezt követően a vokalista rendes állás után nézett, és bejelentette, miszerint felhagy a zenéléssel – legalábbis egy kis időre. A Shine egyébként pont ma, azaz március 28-án lett hat éves.

shine0.png

Sabaton – Primo Victoria

63242082-sabaton-wallpapers.jpg

2005. március 4-ét írtak a csodálatos naptárak, amikor a boltokba került a Sabaton máig legbombasztikusabb nagylemez, a Primo Victoria képében. A formáció első igazi sikereit pontosan ennek a kiadványnka köszönheti, hiszen népszerűségük még csak ekkor lett igazán kőbe vésve.

A 15 éves jubileumát ünneplő aranybánya – a teljesség igénye nélkül - olyan történelmi nótáknak adott teret, mint maga a névadó szerzemény, a Wolfpack, a Panzer Battalion, az Into The Fire, vagy akár a Metal Machine.

2010-ben, a Nuclear Blast lemezkiadó szárnyai alatt újra piacra lőtték a elmezt, ám ezúttal hat bónusztétellel kiegészítve. A Primo Victoria című dalukhoz pedig 2016-ban forgattak le egy igen különleges kisfilmet, aminek mindössze annyi érdekessége van, hogy Joakim Brodénen, és Pär Sundströmön kívül a zenekar többi tagja már réges-rég lecserélődött - több ízben is.

a3fa9dfd3141a9750012ec027aa71b7f0.jpg

Nightwish – From Wishes To Eternity, Endless Forms Most Beautiful

nightwish3_1.jpg

2001. március 12-től töltötte fel a boltokat a finn zenekar legelső DVD-je, ami találóan a From Wishes To Eternity elnevezést kapta. A kiadványon számo érdekesség lelhető fel, többek között interjúk a csapat főnökeivel (Tarja és Tuomas), néhány kisfilm és kulisszák mögötti mókák az akkoriban velük turnézó Sinergy zenekarral karöltve.

A tamperei fellépésen rögzített aranybánya egyébként a formáció első három lemezének (Angels Fall Firs, Oceanborn, Wishmaster) slágereit rejti, ilyen többek között az Elvenpath, a Pharao Sails To Orion Tapio Wilska közreműkösésével, a Wishmaste,r a Walking In The Air, vagy akár a Wanderlust – csak, hogy néhányat soroljunk fel.

A koncerten Tapio Wilska melleet, a Sonata Arctica frontembere, Tony Kakko is mikrofont ragadott  Tarja Turunen alapító-frontasszony oldalán a Beauty And The Beast keretein belül, habár huzamosabb ideig Tuomas Holopainen duettezett az énekesnővel, ugyanis eredeti valójában ők ketten adják elő a nótát.

Érdekesség, hogy az idén boltokba kerülésének tizenkilencedik évfordulóját ünneplő korongon lett megörökítve számos olyan tétel, melyek később egyáltalán nem kaptak helyet a Nightwish repertoárjában; ilyen többek között FantasMic, a Wanderlust, a Swanheart, illetve a Crimson Tide/Deep Blue See.

dvd-nightwish-from-wishes-to-eternity-leia-todo-anuncio-d_nq_np_543905-mlb25104460166_102016-f.jpg

A Nightwish esetében sem ez az egyetlen kiadvány, ami a márciusi hónapban jubilál, ugyanis 2015-ben jelent meg Endless Forms Most Beautiful címre keresztelt nyolcadik nagylemezük, ami az első piacra dobott album volt harmadik énekesnőjükkel, új dobosukkal, Kai Hahtoval, illetve Troy Donockley-vel, aki már korábban is színessé varázsolt egy-egy tételt.

A lemez nem aratott túl nagy sikert, hiszen a rajongók egyenesen utálják, a kritikusok nagy részét viszont pozitívan megnyerte. Az album értékelhető nóták között megbújik a The Greatest Show On Earth, az Élan, a Yours Is An Empty Hope, illetve a Shudder Before The Beautiful.

A zenekar hosszú turnét tudhat maga mögött a népszerűsítéssel kapcsolatban, ezt követően azonban nem kívántak leállni a munkálatokkal, így néhány különleges kiadvány boltokba küldése után bejelentették új lemezük érkezését is, ami Human. :||: Nature. címmel, április 10-én indul világot hódítani. A fent is említett nyolcadik Nightwish-kiadvány egyébként pont a minap, tehát március 27-én lett öt éves.

1000x10000.jpg

süti beállítások módosítása