Öt év telt el azóta, hogy boltokba került a Nightwish legutóbbi albuma, ami az Endless Forms Most Beautiful elnevezést kapta. A zenekar kapott is hideget-meleget a kiadvány kapcsán, arra utalva, hogy kicsit nagyobb kanyarban távolodott el a csapattól megszokott hangzástól, és alapjáraton a formáció egész világától.

Szerencsére sikerült kiheverni ezt a kisebb “kudarcot”, majd annál nagyobb izgalommal várni  a napot, amikor bejelentik kilencedik alkotásuk érkezését. Ahogyan arra azzonal kitértünk, éveket kellett várni arra a bizonyos napra, ugyanis miután kiderült, miszerint az album 2020-ban kerül boltokba, a bővebb információk egészen az év kezdetéig várattak magukra.

Januárban érkezett a hír, miszerint az új albumukat Human. :I I: Nature. címre keresztelték, tartalma pedig igen sokoldalú  lesz. A csapat ezúttal egy dupla lemezt küldött a boltok polcaira, melynek első kilenc dala teljes mértékben az emberiséggel fogalakozik, a második felvonás pedig a természetet dicsőíti.

A várakozás kapui hivatalosan is bezáródtak, a hallójáratok pedig amellett, hogy kitárultak egyenesen virágzásba borultak, hiszen aki kedves volt és nem hallgatta meg illegálisan az újdonságot, annak most minden bizonnyal hatalmas ajándék ez az április 10-e.

A metál-féle kívánságkosár a Music című dalla kezdődik, ami azonnal vegyes érzelmeket vált ki a hallgatóból. Értelemszerűen, a zene történetét öntötte sorokba Holopainen, ami szép lassan mutatja meg sokoldalúságát.  Az első néhány perc olyan feelinget nyújt mintha most kergetnék Mauglit a dzsungelben, aztán beüt egy kis csavar és már is egy Disney-világban találom magam. Csodás, de messze nem lenyűgöző!

Február elején robbant be a világba első kislemezük a Noise képében, ami a megjelenése előtt több előzetessel izzította a parazsat, mint egy ismertetve, hogy a Nightwish idén összeszedte magát! Köztudott tény volt, miszerint a nóta és a hozzá készült kisfilm is egy komoly témával foglalkozik, nevezetesen a technológia okozta függőséggel, így nem is olyan meglepő, hogy a klipben nyüzsögnek az okostelefonok.

Szeretjük, imádjuk, de ez a csoda csak megközelítőleg hat percig tart. Miután a Noise kellően elkezdett buborékot képezni, hogy rendesen beszippantson az album világába, már át is veszi a stafétát a Shoemaker című szám, amiről itt és most bevallom, hogy már alig vártam, hogy újra hallhassam. Uppsz, igen lebuktam, vagy kétszer hallottam már az új albumot, de eszembe nem volt megkedvelni, akarom mondani elfelejtettem megörökíteni 10-ig.

Számomra az igazi utazást a Shoemaker szolgáltatja, ugyanis már a legelső  hang meggyőző. Maga  a nóta pedig egy lenyűgöző alkotás, különösen, amikor Floor áriája tesz pontot az egész végére. Hát nem mondom,  boldog vagyok, konkrétan falra mászok a nő tompa operájától, amit élőben erőltet, de hogy ezek a hangok honnan bukkantak fel belőle nem tudom, nem érdekel, de végre megcsinálta!

Újra ismerős mező felé nézünk, ugyanis a negyedik nóta épp hatalmas aratásra készül Troy-jal a fedélzeten. Szintén rajzfilm-szerű érzésem van a Harvesttel kapcsolatban, sőt, fel is tudok sorolni karaktereket, amik eszembe jutnak a nóta hallatán. Idő kellett mire megbarátkoztam  a szerzeménnyel, de nyílt titok, hogy kellemes és tapadós tempójának köszönhetően nem lehet nem szeretni.

A Pan szintén nagy kedvenc, bár első hallásra meg voltam róla győződve, hogy mingyárt elhajózik előttem Jack Sparrow, mert azt hiszi a betétdalát hallja és akció van. A Fekete Gyöngy végül nem jelent meg előttem, kivéve, amikor a fantasztikus refrén újra-és újra felcsendül.  Mindezek mellett a refrén esetében további Nightwish-dalok ordibálnak, hogy “helló én is eszedbe jutok erről”, nevezetesen az egyik az  End Of All Hope (szerintem!), emellett visszaköszön egy kicsit az Imaginaerum album hangulata, ami viszont jó.

How’s The Heart? Hát igen, ez itt a nagy kérdés… Kicsit idegesítő Troy dudálgatása, de maga a szöveg és az ének is rendben van. A refrénnél valamiért egy Avantasia-dal ugrik be, köszönhetően az elnyújtott címnek. Floor ismét áriázni próbál, hát ezesetben egyszerre csinálja jól és irritálóan, elismerésem az asszonynak tényleg. Azt a Floorgasm mindenit a végén, hát eskü a barátném megalkotta a saját Ghost Love Score-ját!

A Procession simán elképzelhető egy Amaranthe-darabként, viszont atyaég hát ez újfent egy kiskedvenc! Nagyon tetszik, ahogy fel lett építve az egész, és szerintem ha az előző albumon csücsülne, akkor azzal sem lenne semi baj. A Procession juttatja leginkább eszünkbe mit is képviselt az Endless Form Most Beautiful, a The Greatest Show On Earth folytatásának pedig nagyon is beválik. Nem esett le az állam az összes daltól, de ez valamiért simán kiérdemel nálam egy hatalmas ötöst három csillaggal koronázva

A Tribal kicsit visszavezet minket azokra az időkre, amikor Floor még az After Foreverben engedte szabaddá hangszálait, majd egyetlen egy refrén vagy mi erejéig berobban a megvadult ReVampes énje és hát hűha….Én nem tudom, hogy ezek  honnan szereztek gorilla kórust, de igazán kihagyhatták volna, tiszta felesleg az egész dalban, inkább tettek volna be még egy adag refrént vagy mit és akkor még jobb lenne ez a kis nótácska. Erről inkább ennyi is.

Szép, hogy ének-orietált lemezről beszélünk, mivelhogy Tuomas azt nyilatkozta, hogy ez a lemez bizony az énekeseké, akik történetesen hárman vannak, abból pedig az egyik legfontosabb szinte alig hallható. Marco Hietala vagy rossz mikrofon előtt rögzítette az éneksávokat, vagy szimplán elfelejtett megszólalni. Rettenetesen hiányzik a hangja, az meg, hogy a legutolsó dalt, az Endlessnesst ő nyomja le édes kevés, tekintve, hogy 2002 óta uralja a másodmikrofont.

A természet lágy öle nem épp az én terepem, szóval az instumentális rész most nálam kimarad, de addig is hallgassátok az első fejezet kilenc csodáját, melyek mindegyike megér egy misét, bár a Human. :I I: Nature. biztosan nem lesz az év albuma nálam, azért a top 5-ben mindenképp helye van.

8/10