Utoljára 2018-ban töltötte fel a lemezboltok polcait Amaranthe-lemez, ami akkoriban Helix címmel volt megtalálható a világ minden pontján. A korong újdonsült lendületet vett, hiszen immár egy teljesen új hang csatlakozott a formációhoz Nils Molin személyében, kinek jelenléte most már nem csak a Dynazty-albumokat kínálja ezüst tálcán.

Már tavaly köztudott volt, miszerint gőzerőkkel készül a svéd/dán tagokból kovácsolódott brigád vadonatúj nagylemeze, amire ezúttal sokkal több időt szántak, tekintve, hogy a Helix mindössze két hónapot vett igénybe.

 A korong felvezetőjeként szuperáló Do Or Die hatalmas siker lett, hiszen női duett bontakozik ki általa Elize Ryd és a frissen visszatért Angela Gossow tálalásában, aki sajnos az Arch Enemyből való távozását követően nem sűrűn hörögte le a célközönség fejét – ennek azért érezhető is a hiánya.

Az Amaranthe valamiért egy olyan csapat a számomra, ami semmi újat nem tud mutatni mégis nagyon szerethető. Elize néha fejfájásig próbál csipogva ordibálni, a hörgés nagyon rendben van, a dallammal szinte semmi bajom, a tiszta férfi ének pedig mintha háttérbe vonulna, pedig nagyon nem kéne... Öt lemezük jelent eddig meg – nem kis sikerrel – és ahogyan az lenni szokott általában ugyanazzal szöveggel promózzák: ez lesz az eddigi legkeményebb, stb,stb... Ezúttal sem volt ez másként, talán ezért is furdalt annyira a kíváncsiság, hiszen felettébb érdekelt, hogy megtörik már végre az a jég, vagy sem?!

A több, mint negyven percet felölelő dalcsokor a Fearless című számmal kezdi meg a hódítást, ami rendben is van, bár a refrénben kicsit megszólal némi Sabaton, ami lehet csak nekem tűnt fel. A folytatásban a Make It Better csendül fel, ami ugyan kellően megmutatja, hogy nemcsak Jake E. hangja egészíti tökéletesen Lizzykét, de kb. ennyi is, mivel nem sikerült olyan szinten meggyőznie, hogy később újra szándékomban álljon meghallgatni.

Az előzővel ellentétben a Scream My Name valahogy jól szuperál, kifejezetten tetszik benne Elize hangja, a Viral korábban előzetesként is megtalálható volt, és szinte azonnal meg is szerettem. Az Adrenaline kezdő másodpercei az első lemezen hallható Hungert idézik, de ezen a ponton értem el azt a szintet, hogy eddig egyetlen dalt tudok teljesen figyelmen kívül hagyni, tehát kezdek rákapni a Manifest „ízére”.

A Noora Louhimo (Battle Beast) közreműködésével felvett Strong szintén az első másodpercében hatalmas kedvenc lett, tekintve, hogy egy lassú hangvételű szerzeményről van szó, amiben a finn pacsirta hozza a tőle megszokott formát, tehát ha kell lágyan énekel, ha pedig a torka úgy kívánja rendesen bekeményít. A két hölgy egyébként akkorát énekel a nótában, hogy az valami hihetetlen, idén talán nem is hallottam ennél jobb duettet. Le a kalappal!

A Strong után a The Game próbálja átvenni a stafétát, de valahogy semmi újat nem tud mutatni, konkrétan le sem köti a figyelmem. A Crystalline-ben viszont ismételten van valami.... nem tudom, hogy ez náluk egyfajta aranyszabály-e, hogy minden albumon fel kell bukkannia legalább egy balladának, de legalább működik!

Végre elérkeztünk a legpörgősebb szerzeményhez, ami az Archangel. Konkrétan ez az a tempó, amit elképzeltem az egész albumnak, de úgy fest ez a dal egymagában is megteszi. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy az én szememben ez a tétel a Manifest szíve-lelke meg az összes mindene, egy megközelítőleg négy percbe zsugorított tornádó.

A BOOM! is egy olyan tétel, amit mintha hallottam volna tőlük korábban, szóval ismét alátámasztották a korábbi nyilatkozatom, miszerint nem sűrűn tudnak újat mutatni, legalábbis nekem. A Wake Up And Die vagy Die And Wake Up újfent mutat valamit, ami miatt lehetetlenség belekötni, de messze nem nyűgöz le. Végezetül megjelenik a már fent is említett Dor Or Die, melynek esetében kifejezetten tetszik, hogy ezúttal a férfiak, azaz Nils és Henrik tolmácsolásában kapjuk meg.

Maga a Manifest vegyes érzelmeket kelt bennem, hiszen vannak dalok, amik biztosan megérnek még egy misét, de olyanok is akadnak, amiken bűntudat nélkül át tudok „lépni”, mivel semmilyen formában nem kötik le a figyelmem. Hogy keményebb lemezt kaptunk-e az Amaranthe legénységétől? Igen és nem. Felettébb túltengnek a hörgős részek, amitől valóban erőre kap a kiadvány, de még így is hiányzik valami, amitől kerek egész tudna lenni.

A dallista:

01. Fearless
02. Make It Better
03. Scream My Name
04. Viral
05. Adrenaline
06. Strong (feat. Noora Louhimo)
07. The Game
08. Crystalline
09. Archangel
10. BOOM!1
11. Wake Up And Die
12. Do Or Die

Bónusz dalok:

13. 82nd All The Way (SABATON )
14. Do Or Die (feat. Angela Gossow)
15. Adrenalina (Acoustic)
16. Crystalline (Orchestral)

 8/10