Különleges interjúban bontakozott ki Cristina Scabbia
2019. augusztus 26. írta: Sarok Bettina

Különleges interjúban bontakozott ki Cristina Scabbia

c_scabbia.jpg

Nagy a zsongás az olasz Lacuna Coil háza táján, ugyanis a 2016-os megjelenésű Delirium után, idén októberben kerül majd végre boltokba a formáció újdonsága, ami a Black Anima elnevezést kapta. A kiadványról szinte már teljes egészében lehullott a lepel, ugyanis a mind a borító, mind a dallista is egyaránt bemutatásra került.

Ha mindez nem volna elég, az énekesnőtől megtudhattuk, mi minden inspirálta a korong címét, de egyéb kulisszatitkokat is elárult a vokalista, melynek során kijelentette: sokakat meglep majd a várva várt Black Anima. Ezt követően, fültanúi lehettünk az első hivatalos tételnek is, a Layers Of Time című szám képében, mely nótához egy kisfilmet is forgatott az együttes.

Cristina a közelmúltban újfent nyilatkozott a hamarosan megjelenő albumról, ám más apróságokról is szót ejtett. Ilyen többek között bandatársaihoz fűződő viszonya, amelyről úgy nyilatkozott, hogy a csapata olyan számára mint a második családja, tehát nagyon közel állnak egymáshoz, s ezért nagyon szerencsésnek érzi magát.

band-horizontal02.jpg

 Nagyon szerencsés vagyok, mert a zenekar olyan számomra, mint egy második család. Úgy hiszem, hogy elengedhetetlen az emberekkel való együttműködés, mivel sok zenekarról hallottam már azt, hogy a tagok szinte nem is beszélnek egymással.

- magyarázta.

Érdekesség, hogy Scabbia tiszteletét tette Tarja pénteken megjelenő, vadonatúj albumán is, ami az In The Raw címet viseli. A két metálkirálynő duettje a Goodbye Stranger című számban került kibontakozásra, ami valósággal fergeteges lett, ugyanis néhány órája került megjelenítésre egy felvezető, melynek keretein belül a finn énekesnő összes dalába belehallgathatunk - természetesen csupán néhány másodperc erejéig.

süti beállítások módosítása