Ezek mindenidők legjobbnak vélt dalai 2019-ben
2019. szeptember 26. írta: Sarok Bettina

Ezek mindenidők legjobbnak vélt dalai 2019-ben

collage0000.jpg

Bár néhány hónap még bőven elválaszt minket az év végétől, ám már 2019 elején elkezdődtek a bombázások, ami az újdonságokat illeti. Már számtalan korong napvilágot látott, és még messze nincs vége a listának hiszen megannyi várva várt kiadvány várat még megjelenésre. Mindenesetre már most lehet szép számmal válogatni az idei himnuszok és nóták közül, melyek bizony mély benyomást tettek mind a kritikusokra, mind a nagyérdeműre egyaránt.

A Loudwire kiscsapata most össze is állított egy listát azokról a szerzeményekről, amit mindenidők legjobbjainak vélt, ezekből most mi is szemezgettünk és elhoztuk az általunk is bombasztikusnak kikiáltott tételeket - a teljesség igénye nélkül.

Amon Amarth - Raven's Flight

Májusban került boltokba a svéd vikingek Berserker elnevezésű nagylemeze, melyen helyet kapott a szóban forgó tétel. Magát a lemezt is ez a tétel vezette fel elsőként és már akkor nyilvánvaló  volt, hogy ismét egy kökemény lemezzel lesz dolgunk. Az album szép gyorsan tarolt is, új hangzás is fellelhető, ami nagyot dob egy-egy nóta hangulatán - ezzel élvezhetőbbé téve azt.

 Children Of Bodom - Under Grass and Clover

Alexi Laiho és csapata március 8-án jelentkezett új lemezzel, ami a Hexed elnevezést kapta, és ami a finn formáció tizedik kiadványa is egyben. A csapat ezúttal is kitett magáért, hiszen nem csupán a kritikusoknak és fanatikusoknak sikerült  a kedvére tenni az újonsággal, de önmaguk is elégedetten léptek ki a stúdióból a színpadra. Alexi Laiho egyébként korábban rendszerezte addigi munkásságukat, így megtudhattuk ő melyik lemezt tartja a legkevésbé kedvencnek és melyikre a legbüszkébb - spoiler a Hexed nála is az élen van. 

 Lacuna Coil - Reckless

Köztudott, hogy október 11-én repül hódítani a világ minden pontján az új Lacuna Coil-lemez, ami a Black Anima elnevezést kapta. A különleges történetekkel megalapozott nótákat felvonultató korongról mindezidáig két dal látott napvilágot, és beváltva az olaszok korábban tett ígéretét, sokkal keményebbek mint, ami korábban jellemző volt a stílusukra. Bár a Layers Of Time annyire nem, a Reckless viszont annál inkább arra sarkallja a hallgatóságot, hogy érdemes feketébe borult lélekkel várni azt az októbert.

 Sabaton - The Red Baron

Júliusban jelent meg a Sabaton I. világháborús nagylemeze, a The Great War. A svéd együttes hatalmas sikereket ért el a koronggal viszonylag rövid időn belül, ami nem is olyan meglepő, hiszen fantasztikus döntést hoztak, amikor temérdek ötlet közül ezeket a szerzeményeket pakolták fel az újdonságra. Egy olyan dal sincs a lemezen, amire ne lehetne fejet rázni egészen a görcsök érkezéséig, egyik ilyen tétel pedig pontosan a szóban forgó Vörös Báró, ami nekem is elsőszámú kedvencem.

Within Temptation - The Reckoning

Az eredetileg tavaly decemberre tervezett, ám bizonyos okok végett idén februárban megjelent vadonatúj WT-lemez valószínűleg egyike volt azon kiadványoknak, amit biztosan tűkön ülve vártak a fanatikusok. Sharon den Adel és csapat albumról albumra felmutatott némi változást, amit betudhatunk akár annak is, hogy haladnak a korral. A Resist világa egy ici-picit átcsöppent a modern zene stílusába, ám be kell vallani, hogy jól illeszkedik a banda újdonsült korszakához. Elsőként a The Reckoning címet viselő dallal ismerkedhettünk meg, amit Jacoby Shaddix (Papa Roach) közreműködésével rögzítettek és milyen jól tették, hiszen napról napra jobban tarol + még megunhatatlan is!

 

süti beállítások módosítása