Először mesélt kiégéséről Tarja
2019. november 19. írta: Sarok Bettina

Először mesélt kiégéséről Tarja

70594614_234131487563935_8458723683335574617_n0.jpg

Idén került a boltok polcaira a finn metálénekesnő vadonatúj albuma, ami az In The Raw elnevezést kapta. A korong hatalmas sikereket aratott a világ minden pontján, hiszen a vele kapcsolatos információk egytől egyig valósnak bizonyultak, hiszen az énekesnő még soha nem készített még ennél erősebb és személyesebb albumot.

A számos információ közül, többek között azt is megtudhattuk, hogy egyes dalok nagy fájdalmak árán születtek meg, amit több szempontból is felvázolt a vokalista:

Kicsit fájdalmasnak nevezném. De szükség van egy bizonyos mennyiségű fájdalomra, különösen ha a kreativitásról beszélünk, amiből végül jó dolgok születnek. A tavalyi év végén kicsit elfáradtam, hiszen sokat turnéztam...

- magyarázta, majd ekésőbb eképp fogalmazott:

A fájdalom nagy része ahhoz köthető, hogy nagyon kimerültem, és azt hittem, hogy ettől soha nem szabadulok meg. Mindig mindenben maximálisan odatettem magam, amikor csináltam valamit, de meg kellett tanulnom, hogyan küzdjem le azt, hogy mindig tökéletesen megfeleljek. 

- idéztük többek között mi is. 

background_inte_raw_4-10.jpg

Tarja egyszer azt is elmondta, hogy a kimerültséggel egyáltalán nem volt egyszerű megbirkóznia, hiszen minden tekintetben lefagyott, olyannyira, hogy a zene terén is kisebb válságot élt át. Elmondása szerint, végül az segített túllépni a nehézségeken, hogy leült a zongorája elé, és elkezdett komponálni, majd dalokat írni. Tears In Rain című száma egyébként pontosan ezt a témát dolgozza fel.

Az ex-Nightwish-énekesnő a közemúltban egy finn lapnak nyílt meg őszintén, a beszélgetés során pedig elmondta, hogy a helyzet sokkal rosszabb volt, mint azt elsőre sejteni lehetett:

Nagyon szeretnék jó édesanyja lenni a lányomnak és rengeteg időt vele tölteni, de erre egyáltalán nem volt erőm. Nagyon ijesztő volt.

07b_66770.jpg

-kezdte Tarja, aki több, mint húsz éves karriert tudhat a háta mögött, így kellően hozzá szokott már a turnézással járó helyzetekkel, ám ez most még rajta is kifogott.

Amikor rájöttem, hogy miért is vagyok ennyire beteg, azonnal segítséget kértem, amit szerencsére meg is kaptam.

- vallotta, majd azt is elmesélte, miként  változtatott életmódján, majd ezek után a karácsonyi és a metál koncertjei is egyaránt szóba kerültek, amiről korábban mi is beszámoltunk

süti beállítások módosítása