Új lemeze fogadtatása aggasztja Marco Hietalát
2019. december 31. írta: Sarok Bettina

Új lemeze fogadtatása aggasztja Marco Hietalát

marko-hietala-featured0.jpg

Idén került a boltok polcaira a Nightwish-énekes első szólólemeze, a teljesen finn nyelven íródott Mustan Sydämen Rovio. A zenész legnagyobb meglepetésére a korong igen nagy sikerre tett szert a célközönség körében, így tovább fokozva az izgalmakat bejelentette: angol nyelven is piacra dobja a kiadványt.

Pyre Of The Black Heart elnevezésen, januárban kerül újra polcokra a dalcsokor, melynek első beharangozója, a Stones című szám volt, amihez kisfilmet is forgatott a metálvilág kedvenc vikingje. A fanatikusok vegyes érzelmekkel fogadták a lefordított szerzeményt, mondván finn nyelven sokkal jobban cseng. 

Marcót nemrégiben kapták mikrofonvégre, a beszélgetés során pedig felmerült, hogy esetleg tart-e attól milyen fogadtatásban lesz része a lemeznek angol nyelven, tekintve, hogy az anyanyelvén úttörő sikere volt.

Kicsit ideges vagyok, de egyre jobban növekszik az önbizalmam. Természetesen ez egy szólóalbum, amit a saját nevem alatt jelenítek meg, tehát felelősséggel jár, hiszen akár tetszik, akár nem az emberek az én produkciómként fogják látni. Személyszerint abban reménykedsz, hogy a "gyerekedet" kedvelni fogja majd a közönség.

- fogalmazott a Tarotból is ismert frontember.

Az énekes egyébként hamarosan európai turnéra indul korongjával, melynek Magyarországi állomása is lesz!

süti beállítások módosítása