Instagramon fecsegett Anette Olzon!
2021. január 12. írta: Sarok Bettina

Instagramon fecsegett Anette Olzon!

Titkok, tervek, fájdalmak...

7071682995_49b609705b_4k0.jpg

Anette Olzon valósággal szárnyal, hiszen az elmúlt időszakban többször is elhíresztelte miszerint készülőben van következő szólólemeze, ami elmondása szerint sokkal keményebb lesz bármely kiadványtól, ami a kezei közül napvilágot látott, emellett az is köztudott, hogy zenekara is újdonsággal készül, most pedig az is kiderült, hogy pontosan mikor.

Az énekesnő sosem veti meg az Instagramon lejtett kérdezz-feleleket, melynek jóvoltából számos érdekes titokra, tervre, illetve múltbéli eseményre vet fényt, ugyanakkor fájdalmas eseményre is sort kerít, amiket minden bizonnyal nehezére esik sorokba önteni. A vokalista a minap is egy diskurzus részese volt Instagram-oldalán, ahol könnyedén, sokszor kendőzetlenül adott hangot álláspontjának - ezekből szemezgettünk.

Első körben azt válaszolta meg, hogy mely dalok segítették őt ahhoz, hogy 2007-ben átvegye Tarja Turunen kicsit sem könnyű stafétáját a Nightwish-ben:

Először az Ever Dream-et küldtem el nekik, majd ezt követte a Ghost Love Score, a Nemo, a Kuolema Tekee Taiteilijan, valamint a Romanticide.

- újságolta, majd ezt követően egy másik kérdésre határozottan kijelentette, hogy semmiképp sem venné fel a telefont Tuomas Holopainennnek, amennyiben a zenész úgy döntene, hogy meginvitálja Olzont egy esetleges jubileumi bulira vagy bármely más célból.

Egykori zenekarával kapcsolatban egyébként azt is elárulta, hogy bár minden joga megvan arra, hogy a velük rögzített nótákat szólóban is előadja, mégsem tart igényt arra, hogy számlistáját Nightwish-dalokkal megpakolva állítsa össze; emellett arra a tényre is fényt derített, hogy a zenekar nem közölhet vele rögzített felvételeket, ugyanis, a bandából történő 2012-es távozását követően Nettie megtiltotta számukra, azon tartalmak közzétételét, melyeken szerepel.

69809016_998323947166813_3090218665845456896_n_1.jpg

Újdonságok a láthatáron!

Azt már tavaly óta tudni lehet, hogy az énekesnő idén dobja piacra vadonatúj szólólemezét, ami a 2014-es megjelenésű Shine utódjaként szuperál. Tény és való, hogy az említett kiadvány nem nyűgözte le a nagyérdeműt, ezért a The Dark Element-énekesnő most úgy határozott, hogy minden energiáját összeszedve bekeményít. Szavai büszkén hirdetik, miszerint újdonsága minden eddiginél keményebb lesz, hamarosan pedig egy kisfilm kíséretében derül fény albumának felvezetőjéről.

És ha már The Dark Element.... Hivatalosan is kőbe véshetjük, miszerint Nettie és Jani Liimatainen gőzerőkkel pörögnek, formálódnak az új szerzemények, 2022-ben pedig boltokba kerül a The Dark Element harmadik nagylemeze!

Ha mindez nem volna elég, kilátásba helyezett egy második Allen/Olzon kiadványt is, bár az jobban Russel Allentől függ, amennyiben a legendás énekes rábólint és persze az ideje is úgy engedi, hamarosan újdonsággal jelentkezhet a duó.

Bár önálló korongján ezúttal sem lesznek duettek, Anette mégis elárulta, hogy a jövőben szívesen énekelne Simone Simons, illetve Amy Lee társaságában, hiszen többek között őket említi személyes kedvencként.

gettyimages-93340982-2048x2048.jpg

A kérdezz-felelek egyébként kissé személyesebb vizekre is elevezett, ugyanis felmerült a kérdés, hogyan reagálja le azokat a helyzeteket, amikor a munka során esetleg énekesnői mivolta alapján azonosítják be:

Ilyenkor kissé nyugtalan vagyok, hiszen a munkámban mindig nővérként vagyok jelen, nem pedig énekesnőként.

- ecsetelte, majd élete egyik legfájdalmasabb eseményét is megosztotta, nevezetesen azt, hogy három fia mellé terveztek-e férjével valaha is vállalni egy negyedik gyermeket:

Néhány évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem egy negyedik gyermek gondolata, teherbe is estem, de elvetéltem, ezek után le is tettem erről a tervről. Napjainkban pedig már túl öregnek érzem magam a további gyermekvállaláshoz.

- osztotta meg mélypontját.

20482262_1463140027087057_6608588473806880768_n.jpg

süti beállítások módosítása