Kiderült, mikor érkezik az új Nightwish-album!
2019. november 07. írta: Sarok Bettina

Kiderült, mikor érkezik az új Nightwish-album!

68646552_10162202337715068_7819558437104123904_n.jpg

2015-öt írtak a naptárak, amikor boltokba került a zenekar legutóbbi nagylemeze, ami az Endless Forms Most Beautiful elnevezést kapta. A formáció valósággal csalódást okozott rajongóinak, hiszen új lemezük ha nem is lett borzasztó, de nem lett valami nagy durranás, sőt, a rajongók többségének egyáltalán nem tetszett.

Még él a remény, miszerint a jövőre ígért kilecedik albumuk jobbra sikeredett, ám Floor Jansen elmondása szerint, ezúttal sem egy mindennapi kiadványt rögzítettek, ugyanis szerinte, az újdonság egyik Nightwish-albummal sem említhető egy lapon, mivel teljesen más, mint a már megszokott nagylemezek. 

Az énekesnő azt is elmondta, miszerint ő nagyon elégedett az új koronggal, ebből adódóan abban bízik, hogy a fanatikusok kegyeibe is hamar beférkőzik majd. A holland vokalista egyébként a minap húzta ki a gyúfát a nagyérdeműnél, ugyanis sokaknak álmatlan éjszakát okozott legújabb tweetjével, amiről később kiderült, hogy tévedés, ugyanis eltévedt egy napot.

Floor mostanában nagyon szeret elhinteni célzásokat az új Nightwish-albummal kapcsolatban, így hála neki most már azt is tudjuk, hogy meddig kell még várnunk, mire az megtölti a lemezboltokat. Jansen most újabb szólókoncertet jelentett be, amire márciusban fog sor kerülni, elmondása szerint pedig ez lesz az egyik legkülönlegesebb fellépése, hiszen pontosan azon a helyen kerül megrendezésre, ahol első ízben lépett fel jelenlegi együttesével.

Ezt követően azt is megtudhattuk, hogy a Nightwish kilencedik albuma - amiről hamarosan egy vadonatúj dal is érkezik - áprilisban hódítja majd meg a világot!

süti beállítások módosítása