Újabb élőfelvételes kisfilmmel jelentkezett a Nightwish
2019. november 15. írta: Sarok Bettina

Újabb élőfelvételes kisfilmmel jelentkezett a Nightwish

dsc_0426-copy-rz-2.jpg

Már lassan egy hónapja köztudott tény, miszerint decemberben hivatalosan is megérkezik a formáció által már korábban is megígért DVD, ami a Decades turnéval kapcsolatos. Maga a kiadvány a Decades: Live In Buenos Aires elnevezést kapta, és napra pontosan december 6-án tölti meg világszerte a boltok polcait.

Mivel a turnén elhangzott dalok többnyire a Tarja Turunen által fémjelzett korszakból csendültek fel ismét, így nem is olyan meglepő, hogy az elsőként megérkezett élőfelvételes kisfilm a Devil And The Deep Dark Ocean című szám volt, ami első ízben, az 1998-as megjelenésű Oceanborn nevezetű korongon található meg. A Tuomas Holopainen vezette zenekar jelenleg sűrűn oszt meg érdekességeket a világgal, hiszen köztudottan jövő áprilisban jelenik meg kilencedik albumuk, amiről a közeljövőben egy vadonatúj dal is megérkezik.

Mindezeken túl, az együttes már a 2020-as évre vonatkozó európai turnéját is nyilvánosságra hozta, s mindez nem volna elég, a mai napon újabb felvezetőt osztottak meg a már fent is említett kiadvány nyomán, a választásuk pedig a 2002-es Century Childot is ékesítő Slaying The Dreamer című szerzeményre esett.

Íme!

 

süti beállítások módosítása