Ahogyan az már hagyománnyá vált, idén is összegyűjtöttük az általunk legjobbnak vélt lemezeket – a listánk természetesen ezúttal is a teljesség igénye nélkül tünteti fel az év folyamán megjelent kiadványokat. A 2020-as évet okkal lehet nagyon utálni, ugyanakkor szeretni is lehet, hiszen megannyi formáció örvendeztette meg újdonságával a fanokat, többük viszont a 2021-es év mellett döntött, ezért bőven lesz okunk várni a következő évet.
Ugyebár a világjárvány fenekestül felfordította a világot, melynek következtében az előadók komoly problémák elé néztek, hiszen a koncerteket a következő évre kellett költöztetni, bár néhány szerencsés együttes egy-egy fellépést azért mégis megejthetett. Reméljük, hogy a 2021-es év valamennyivel jobb lesz, de addig is tarts velünk, hogy megtudd idén mely kiadványokat „rangsoroltuk”, holott kicsit sem volt könnyű dolgunk.
#12. Leaves’ Eyes – The Last Viking
Kíváncsian vártam a Leaves’ Eyes újdonságát, hiszen a legutóbbi korongjuk szépen muzsikált a rajongók és a kritikusok körében is egyaránt. A formáció számos nótát megosztott felvezetőként, melyek többsége azért helyén is van. Érdeklődve fogtam neki a The Last Viking áttekintésének, majd azon kaptam magam, hogy gyors tempóban ugrálok a nóták között, melynek miértjére még magam sem tudtam a választ. Néhány hónap elteltével még egy esélyt adtam a kiadványnak, ami zeneileg zseniális, valami azonban mégis zavart, hiszen ezúttal sem éreztem kényszert arra, hogy végighallgassam a dalokat, egy-két szerzemény kivételével.
Idén tehát a Leaves’ Eyes tanított meg arra, hogy ne ítéljek a borító alapján, hiszen bár külsőre valóban csalogató hanghordozó, tartalmilag viszont most nem az én ízlésem. Nem sokkal később rájöttem, hogy a dalok tökéletesen rendben vannak, mindössze az énekesnővel akadtak problémáim, aki annyira erőlteti az operáját, hogy sokszor egyszerűen lehetetlenség kivenni a hangjából, hogy mit is szeretne mondani, mivel akarva-akaratlanul, de elharapja a szavak végét. Legközelebb remélem sikerül ezen egy kicsit dolgoznia, mivel most nagyon Liv Kristine után könyörögtem, pedig gyerekkoromban érte se nagyon ugráltam...
#11. Brothers Of Metal – Emblas Saga
A 2020-as évet pontosan ezzel a lemezzel nyitottuk meg, a róla készült kritika pedig magáért beszél. Nyilván, amikor több zenekar dolgozik ugyanazon a témán, akkor egy idő után elkezd kissé unalmassá válni, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel egyetemben nem lehetne újat alkotni.
A svéd társaság népszerűsége természetesen szépen ível felfelé, ami nem is olyan meglepő, hiszen fantasztikusan építik fel dalaikat, azon viszont el kéne gondolkodniuk, hogy csak egyszer az életben hagyják már szólóban nyomulni az énekesnőt, aki akár egymaga is simán boldogulna a csapat keretein belül. Az első lemezükhöz képest, az Emblas Saga egy hatalmas lépés volt előre, de még így sem éri a el azt a határt, amitől maradandót alkotna.
#10. Amaranthe – Manifest
Nyilván érezhető, hogy maga a zenekar nagyon imádja amit csinál, még akkor is, ha albumról albumra önmagukat ismétlik. Megújulni nem tudnak, ugyanakkor hibázni sem. A Manifest azonban most mégis egy kisebb csalódás volt, hiszen ha ráböktem egy dalra, szinte azonnal beugrott róla egy másik, amit valamelyik korábbi lemezükön már hallottam. Elize Rydék bár rendesen kitettek magukért, mégis klisések maradtak, egyedül talán a Noora Louhimóval készített Strong emelkedik ki magasan a számlistát, ami egyben 2020 egyik legkimagaslóbb duettje – és ezt aláírom.
#09. Nightwish – Human. :ꟾꟾ: Nature.
Hát ööö...hol is kezdjem. Vártunk, vártunk és még mindig vártunk, amikor végre a Nightwish háza tájáról megérkezett a vára várt hír, miszerint idén áprilisban már kézbe is foghatod a banda kilencedik nagylemezét, ami nem mellesleg egy dupla kiadvány lett. A korong első felét maga a zenekar uralja, a dalokról pedig csak annyit, hogy zeneileg és szövegileg is egyaránt zseniálisak, már-már Oscar-díjat érdemel értük Tuomas Holopainen, akinek 1996 óta megkérdőjelezhetetlen a munkássága.
Mindössze egy kérdés merült fel: mégis melyik dimenzióban gondolták komolyan azt, hogy a Harvest már pedig helyet kap az albumon? Elnézve azt a nyolc szerzeményt, ami körülveszi valóságos kakukktojásként lehet számon tartani, mondjuk azt, hogy eltévedt, de ha górcső alá vesszük a Nightwish eddigi lemezeit, én még az ezt követőkre sem tettem volna rá, mert valahogy nagyon nem illik a képbe. A lemez második felét inkább nem kommentálnám.
Nagyon akartam szeretni a Human. :ꟾꟾ: Nature. – t, de valami ebben mégis megakadályoz. Maga a tartalom nálam kb. három dalnál kimerül, erőtlen lett az egész még akkor is ha most van nekik egy Floor Jansen, aki már a második lemezen remekelt be azzal, hogy kihasználhatatlan a hangja, pedig van neki rendesen. Most még erősebb bennem az az érzés, hogy 2005-ben valóban megroppant a zenekar, hiszen elengedték azt a csodát, aki viszont mindent megmutatott magából és hangjából, ja meg persze hagyták is neki, hogy megtegye.
#08. Leander Kills - IV
Teljes titok övezte a Leander Kills nemrégiben debütált újdonságát, holott köztudott volt, hogy a felvezetőként szuperáló nóták kicsit sem muzsikálnak gyengén, sőt. Miután fültanúi lehettünk a teljes anyagnak, hamar rá kellett jönni, hogy vannak itt még rendesen olyan tételek, amik ha egyszer belemásznak a fejedbe, onnan bizony nem távoznak. Bár maga Köteles Leander azt nyilatkozta a korongról, hogy egyetlen slágert sem tartalmaz, de én most megnyugtatnám a mestert, hogy pont azért vagyunk itt mi, hogy ezt és a hasonló kijelentéseket megcáfoljuk (rosszabbik esetben alátámasztjuk, de most erről szó sincs).
Magyar fronton idén is érkeztek jobbnál jobb lemezek, és bár a Down For Whatever Zuhanása sem kispályás, azért mégis elbújhat Leander profizmusa mellett, amiben ezúttal sem volt okunk csalódni, inkább csak csodálkozhattunk, mitöbb egyenesen fejet hajtatunk Tuomas Holopainen magyar megfelelője előtt, ha épp a dalszerzést vesézzük.
#07. Trick Or Treat – The Legend Of The XII Saints
Áprilisban végre nemcsak a YouTube-ot, hanem a boltok polcait is elérte Alessandro Contiék vadonatúj lemeze, ami már a nevével is azt hirdeti, hogy egy konceptlemezt kapsz a füled ügyébe. Horoszkóp ide vagy oda, az olaszok azért értik a dolgukat, különösen a mester, aki miután letette élete művét a Rhapsodyban, majd beállt Allyonnak a Twilight Force-ba, megmutatta, hogy saját csapatában is van még kakaó dögivel.
Maguk a nóták nagyon szerethetőek, elsőre talán nincs meg mindegyikben az a varázs, ami arra ösztönöz, hogy újra meghallgasd, viszont vannak olyan apró jegyeik, amik minden bizonnyal megmaradnak. A dallamos kis kiadványt azért a rajongók és a kritikusok is egyaránt dícsérettel fogadták, bár tény és való, hogy nem az egyik legerősebb hanghordozó, amit idén hallani vélsz.
#06. Ensiferum – Thalassick
Miután 2017-ben polcokat ért a Two Paths, a formáció jól meg is turnéztatta azt, majd nem sokkal később kiderült, hogy már lázasan formálódik vadonatúj kiadványuk is, ami idén kíván a lemezboltok polcaira csücsülni. Időközben új taggal is bővült a finnek legénysége, majd ezt követően debütáltak a felvezetők – nem kis sikerrel.
Legutóbbi lemezükhöz képest, az Ensiferum ismét kezd visszatalálni önmagához, ugyanis a Thalassick képében most egy igen ütős korongot kaptunk a kezünkbe, amit még most is érdemes tüzetesebben átvizsgálni, ha valaki esetleg nem lenne elégedett a végeredménnyel. Ensiferum-lemezen utoljára talán még Jari Mäenpää korszakában volt szerencsénk egy kellemes, tisztán csengő férfihanghoz, amit mostantól Pekka Montin duplán pótol, nem is akármilyen teljesítménnyel.
#05. Dynazty – The Dark Delight
Aligha hallhattunk idén jobb szimfonikus csodával ellátott albumot mint amilyen a The Dark Delight lett. A Nils Molin vezette együttes már a megalakulása óta hatalmas táborral rendelkezik, de mindig csapódnak hozzájuk újak, hiszen albumról albumra eszméletlen fejlődést produkálnak, ráadásul rendre ügyelnek arra, hogy ne legyen önismétlés.
Már a legutóbbi korongjuk is hatalmas sikereket aratott világszerte, most pedig egy teljesen új elánnal tértek vissza, komoly mondanivalókkal, fülbemászó dallamokkal, utóbbi egyébként idén mintegy kulcsszóként szuperált a formációk körében, ugyanis a listán szereplő albumok mindegyike rendelkezik legalább egy olyan nótával, amire illik a fülbemászó jelző.
A srácok újdonságáról valósággal ordít az a kemény munka, aminek végül gyümölcsöző vége lett, ugyanis az első hangtól egészen az utolsóig visz magával a lemez, még hátradőlve is egész élvezhető, a keményebb tételeknél nyilván fel-felcsillan a nagyérdemű szeme, a balladisztikus tételek pedig egyenesen andalítóak.
#04. Saltatio Mortis – Für Immer Frei
Idén rendesen belehúztak a németek, ugyanis az ország legfantasztikusabb csapatainak egy része 2020-ra ígérte majd jelentette meg vadonatúj lemezét, és milyen jól tették! A Saltatio Mortiszról köztudott, hogy tökéletesen uralják a színpadot, idén azonban a színpadok helyett a listákat „tették magukévá”, ugyanis újdonságuk, a Für Immer Frei már a megjelenést követő napokban egyenesen az első helyet zsebelte be az eladási listákon, amiről persze közösségi oldalaikon is büszkén posztolgattak a srácok.
A korongot egyébként nemcsak a fanatikusok és kritikusok imádják, hanem a kollégák is, a Feuerschwanz frontemberei például egy videó keretein belül alkottak kritikát, amit a legnagyobb videómegosztóra is fellöktek – mondanunk sem kell, hogy Hodit és Hauptmannt már az intrónál elvesztettük, annyira bejött nekik a tartalom. A folk/medieval metálban utazó brigád rendre nagy sikerekt arat kiadványaival, az idei pedig el is vitte a pálmát, ugyanis lehetetlenség belekötni, a dalok pont annyira dallamosak, amennyire egy fülbemászó nótának lennie kell. Mondanám, hogy Wir lieben Dudelsack, de az egy másik csapatra(is) vonatkozik.
#03. Mezmerized – Electrolyze
Tornádómetál? De még mennyire! Szerkesztőségünk olyan szerencsés helyzetben van, hogy a feltörekvő előadók rendre rohamoznak minket bemutatkozásuk céljából, viszont amikor a megjelenés előtt nálunk is sikeresen landolt a Mezmerized első albuma, talán sosem voltam még izgatottabb, mint amikor elkezdtem hallgatni az újdonságot. Ezúton is köszönjük a bizalmat a zenekarnak!
Ekkoriban szeptembert írtak a naptárak és már javában túlvoltunk a zúzósabb kiadványokon, amikor hosszas kihagyás után végre valami ismét levitte a fejemet, de úgy rendesen. Király Anna munkásságát már a Sorronia óta követem, ezért is vártam annyira a Mezmerized debütáló albumát, mivel nagyon fúrta az oldalam, hogy mi mindenre képes még az énekesnő, amit eddig nem hallhattunk/láthattunk tőle. Hát most megmondom őszintén: szerintem bármire!
Magyar frontról talán ez volt ez első olyan lemez idén, amire nyugodt szívvel tudtam azt mondani, hogy „ez igen”, sőt még mindig a hideg futkos a hátamon, ha elindítom a pörgősebb tételek. Fantasztikus, zseniális, tökéletes, mindössze ezekkel a szavakkal tudom illetni az Electrolyze tartalmát és hát srácok én már nagyon várom, mivel rukkoltok elő legközelebb! UI: Ha esetleg lemaradtál volna róla, a Király Annával készült interjúnkat itt tudod elolvasni!
#02. Varg – Zeichen
Hosszú idő telt el azóta, hogy boltokba került a német farkasok legutóbbi lemeze, ami nem kicsit tarolt a célközönség körében. A formáció sokáig nem hallatott magáról, a rajongók pedig kétségbe is estek, hogy esetleg a feloszlás szélére került a zenekar. Szerencsére erről szó sem volt, mindössze új lemezükön szorgoskodtak, és mint kiderült, egy vadonatúj taggal is bővültek, így már női ének is fel-felcsendül a kemény hörgős szerzeményekben.
Maga a Zeichen méltó utódja lett a 2016-ban debütált Das Ende Aller Lügen névre keresztelt kiadványnak, hiszen dallamos, fülbemászó tételek sorakoznak fel és szólítanak fel headbangre, igaz néha felüti a fejét egy cseppnyi önismétlés némileg újracsomagolva, de ettől függetlenül tökéletesen rendben van, amit az ember a végeredményben hall.
#01. Feuerschwanz – Das Elfte Gebot
Idén sem okoztam csalódást magamnak, amikor már időnap előtt kijelentettem, hogy szerintem mely kiadvány lesz egészen biztosan az év albuma! Júniusban robbant a világra a német Feuerschwanz kilencedik nagylemeze, ami maga a megtestesült tökély! A formáció mindössze a harmadik lemeze óta kacsingat nagyobb ívben a metálvilág felé, ezt pedig albumról albumra sokkal jobban űzik. A két éve megjelent Methämmer egy hatalmas mérföldkő volt Ben Metznerék munkásságában, ugyanis sokkal többen felfigyeltek a bandára – nem véletlenül.
A számos siker után, újfent magasabb szintre emelték elismertségüket, melynek méltó megkoronázása volt a Das Elfte Gebot. 2020 már csak ezért is megérte, hiszen ebben az évben még egyetlen dalcsokor sem hatott rám annyira, mint maga a szóban forgó, ugyanis töretlenül meg van pakolva himnuszokkal, ráadásul egy duplalemezről beszélünk, amin különböző stílusban bearanyozódott nóták újraértelmezése is hallható – nem kis sikerrel.
Nem kívánok hegyibeszédet tartani arról, hogy miért érdemes átnyálazni ezt és a zenekar korábbi lemezeit, de azt leszögezném, hogy a fent említett csodákat mindenképp vétek kihagyni, de ezt majd mindenki a saját ízlése szerint eldönti. Annyi biztos: a Das Elfte Gebot feltette az i-re a pontot, pompásan bearanyozta 2020-at, ráadásul boldogságot hozott azoknak, akik már nagyon várták a megjelenését, és azoknak is, akik esetleg ezen album jóvoltából szerettek bele a középkori metál bugyraiban lakozó fergeteges csapatba. Vielen Dank Feuerschwanz! És persze: Wir lieben Dudelsack!
