Cristina Scabbia: „A metál mindenkinek szól”
2019. november 07. írta: Sarok Bettina

Cristina Scabbia: „A metál mindenkinek szól”

Október 11-én zúdult a világra a Lacuna Coil vadonatúj albuma, a Black Anima. A formáció viszonylag rövid időn belül, igen nagy sikereket zsebelt be az újdonsággal, ami egyáltalán nem mondott ellent a beharangozásoknak, miszerint ez lesz az olasz zenekar eddigi legkeményebb, legmeglepőbb kadványa.

Anneke van Giersbergen: „Nagyszerű, hogy a holland zenekarok ilyen szintet megtudtak ugrani”
2019. november 07. írta: Sarok Bettina

Anneke van Giersbergen: „Nagyszerű, hogy a holland zenekarok ilyen szintet megtudtak ugrani”

Anneke van Giersbergen immár 25 éve kiemelkedő alakja  metálszintérnek, több, mint két évtizedet felölelő munkásságát pedig idén, pontosabban ebben a hónapban méltó módon meg is ünnepli majd, karrierje legnépszerűbb és egyben legszebb  szerzeményeivel, valamint néhány sztárvendéggel egyetemben, akik…

Battle Beast: Noora Louhimo szerint, Anton Kabanen távozása jót tett a zenekarnak
2019. november 06. írta: Sarok Bettina

Battle Beast: Noora Louhimo szerint, Anton Kabanen távozása jót tett a zenekarnak

2015-ben robbant a bomba, miszerint távozik a Battle Beast soraiból Anton Kabanen, aki nemcsak az egyik alapítója volt a formációnak, de a szövegekért is teljes egészében ő felelt. A zenész persze nem sokáig szomorkodott, ugyanis nem sokkal később bejelentette, miszerint Beast In Black néven új…

Floor Jansen ma már nem támogatná a Follow In the Cry megírását
2019. november 03. írta: Sarok Bettina

Floor Jansen ma már nem támogatná a Follow In the Cry megírását

Nagy a nyüzsgés a holland énekesnő háza táján, ugyanis a Nightwish jövőre készül piacra dobni vadonatúj nagylemezét, ami Floor elmondása szerint, teljes mértékben más lesz, mint a finn géniuszok eddigi munkássága. Az énekesnő persze nagyon elégedett a végeredménnyel, ám az még bőven várat magára,…

Tarja szerint, egy félreértés miatt kellett búcsút intenie zenekarának
2019. október 30. írta: Sarok Bettina

Tarja szerint, egy félreértés miatt kellett búcsút intenie zenekarának

Idén augusztusban hódított világot Tarja vadonatúj nagylemeze, az In The Raw. A korong hatalmas sikereket ért el világszerte, hiszen a finn vokalista ezúttal rendesen bekeményített. A szóban forgó újdonságról egyébként már számos információt megtudhattunk, mind a készületekről, mind egyéb mással…

Cristina Scabbia kifakadt! Keményen beszólt a világnak az énekesnő!
2019. október 19. írta: Sarok Bettina

Cristina Scabbia kifakadt! Keményen beszólt a világnak az énekesnő!

Október 11-én debütált nagy sikerrel a Lacuna Coil várva-várt nagylemeze, a Black Anima. A formáció többször is kijelentette, miszerint meglepő korongnak lehetünk majd fültanúi, hiszen ezúttal a legutóbbinál is jobban bekeményítettek. A változatosra sikeredett lemezzel jelenleg is járják a világot,…

Jake E: „Az új albummal sok új dolgot tettünk le az asztalra"
2019. október 19. írta: Sarok Bettina

Jake E: „Az új albummal sok új dolgot tettünk le az asztalra"

November 15-én indul hódító útjára a Cyhra második nagylemeze, a No Halos in Hell. Az újdonságról korábban már hallhattunk egy dalt, az Out Of My Life című szám képében, mely nótához egy kisfilmet is forgatott a Jake E vezette formáció. Ha mindez nem volna elég, a srácok már az album borítóját, és…

süti beállítások módosítása